A tüntetés célja, hogy mielőbb újrainduljon a nőgyógyászati szakrendelés és a terhesgondozás Nagykőrösön. Ebből az alkalomból kérdeztem László Ferencet, az MSZP helyi szervezetének elnökét, települési képviselőt.
1. Miért éppen a tüntetést, mint módszert választotta az MSZP a nőgyógyászat visszaállításáért?
A nagykőrösi nőgyógyászati szakrendelés megszüntetése ellen először az MSZP tiltakozott augusztus 25-én, a kórház előtt tartott sajtótájékoztatón, amelyen a Hír TV stábja is jelen volt. Szakács László országgyűlési képviselő, frakcióvezető-helyettes és Fehér István választókerületi elnök fejezték ki aggodalmukat amiatt, hogy Nagykőrösön, egy 24 ezer lakosú városban a kormány hibás politikájából fakadó orvoshiány miatt megszűnt egy ilyen alapvető ellátási forma. Ráadásul olyan embertelen megoldást találtak, hogy a kőrösieknek reggel 8-ra kellett a kecskeméti kórházba menniük. Ezt követően szeptember 2-án egy nyílt levélben kértem az önkormányzat egészségügyi bizottságának elnökét, hogy a következő ülésen vegye napirendre a probléma kezelését. Az elnök válaszra sem méltatott, és még az ülést sem hívta össze, annak ellenére, hogy a munkatervben szerepelt. A szeptemberi képviselő-testületi ülésen felszólaltam a nőgyógyászati szakrendelés visszaállítása érdekében, kérve a polgármestert, hogy végre tegyen valamit. Ő akkor csak annyit válaszolt, hogy hirdetve van az álláshely. Ezt követően fogalmazódott meg, hogy a nyomásgyakorlás határozottabb formáját fogjuk alkalmazni és tüntetést hirdettünk. Ügyünket felkarolta Gurmai Zita volt európai parlamenti képviselő, az Európai Szocialisták Pártja és az MSZP nőtagozatának elnöke is.
2. Ön szerint ki a felelős azért, hogy megszűnt a nőgyógyászat és a terhesgondozás Nagykőrösön?
A nagykőrösi eset csak a jéghegy csúcsa. Hogy óriási bajok vannak az egészségügyben, azt nem először tapasztalhatjuk meg Nagykőrösön, hiszen az elmúlt években több háziorvosi és házi gyermekorvosi körzet üresedett meg, ahova alig lehetett orvost találni. Miután a kórházat az Orbán-kormány elvette Nagykőröstől és államosította, a felelősség egyértelműen a kormányé. Pont a polgármester mondta, hogy az sztk-rendelésért 8 ezer forint jár óránként. Mindenki tudja, hogy magánrendelésen ennyiért az ajtót sem nyitják ki. Jelenleg a magyar egészségügy nem tud sem a külföldhöz, sem a magánrendelésekhez viszonyítva versenyképes fizetést adni az egészségügyi dolgozóknak. Az ápolók és a nővérek még kiszolgáltatottabb helyzetben vannak, mert ők, ha tudnak is másodaállást vállalni, a morzsáját sem keresik meg annak, mint adott esetben egy orvos. Miközben óriási a baj az egészségügyben, azt látjuk, hogy százmilliárdok tűnnek el vagy teljesen fölösleges beruházásokra költik el. Ezért nekem Czira Szabolcs azon kérdésére, hogy mi az ötletem, az a válaszom, hogy tessék az elherdált százmilliárdokat visszarakni a kasszába és rögtön lesz pénz a nőgyógyászati szakrendelésre is.
3. Milyen hangulatot érzékelt a lakosság köréből?
Nagyon sokan megkerestek, miután először nyilvánosan tiltakoztunk a megszüntetés ellen. Számos elképesztő történetet ismertem meg arról, hogy miként bántak a nagykőrösi nőkkel Kecskeméten. Értetlenül vették tudomásul, hogy ha már Nagykőrösön van egy felszerelt rendelő, akkor miért nem jön Kecskemétről át az orvos, miért innen kell a reggeli iszonyatosan zsúfolt iskolásbuszokkal átmenni? Az egészségügy problémájából fakadóan nem lehet a megoldás, hogy mindent a kecskeméti kórházra tolnak. Annak az intézménynek is véges a kapacitása.
4. Elérte-e a rendezvény a célját?
Abban mindenképpen elérte, hogy a fideszes Czira-újság manipulációja ellenére eljöttek az emberek, nem féltek a hatalom szolgáitól, akik most is minden résztvevőt lefényképeztek, levideóztak, ezzel félemlítve meg őket. A rendezvényt élőben közvetítette az MSZP Facebook-oldala, és néhány óra alatt már több mint 10 ezren látták, hallották a beszédekről készült videót. Gurmai Zita a nagykőrösi eset apropóján délelőtt Budapesten tartott sajtótájékoztatót, amelyről az országos média beszámolt. Ha ezt nézzük, mindenképpen sikeres volt a szombati rendezvény. Ugyanakkor azt fontosnak tartom kihangsúlyozni, hogy dr. Székely Andrást, aki tavasszal töltötte be 70. életévét, nagyon tisztelem, és innen is jó egészséget kívánok neki, de úgy gondolom, hogy az ő „hadba állítása” csak átmeneti megoldás. Ha valamiért ő is abbahagyja, akkor ott vagyunk, ahol a part szakad. Az MSZP 2018-as kormányra kerülése esetén igazságot tesz az egészségügyben is.
K.Zs.B.T.