A kormány nemrégiben még azzal dicsekedett, hogy Európában elsők vagyunk lakosságarányosan az átoltottságot illetően, viszont kiderült, hogy azért mégis csak homok került a gépezetbe. Egyrészt nagyon sok Európai Uniós ország megelőzött azóta bennünket a lakosságarányos oltottságban, másrészt pedig a magyar oltási kedv mintha lelohadt volna. Ugyanis nem tudjuk elérni már hónapok óta a hatmillió beoltottat, nem beszélve a második oltásról, mikor a szakértő virológusok azt mondják, hogy az úgynevezett nyájimmunitáshoz a szűk tízmillió lakost számláló Magyarországon el kellene érni a nyolc-kilenc milliós oltottságot, beleértve a második oltást is.
Véleményem szerint a kormány ott követte el a hibát, hogy az első oltás után már kiadta a beoltottaknak a plasztik kártyát, mely a nem létező védettséget igazolta.
Nem is olyan régen még a szakemberek álláspontja az volt, hogy a vírus elleni védettség a második oltás után két hét múlva következik be. Az egyszerű ember birtokában a védettséget jelentő plasztik kártyával úgy gondolkodott, hogy minek nekem a második oltás, amikor itt van nálam a védettséget igazoló dokumentum.
Ez súlyos hiba volt a kormány részéről, másrészt pedig emlékezzünk csak, Szijjártó Péter nem szakértő virológus, amúgy külügyér, ötmillió kínai vakcinát vásárolt, ami két oltást figyelembe véve, a magyar lakosság egynegyedének biztosította volna a védettséget. A hatvan év felettiek esetében azonban a kínai vakcinával történő oltás után a védettség csak nem mutatkozott. A kínaiak maguk sem ajánlották hatvan év felett – idős korban – a vakcinájukat. Ezzel szemben a magyar kormány óriási propagandát fejtett ki a Sinopharm kínai vakcina mellett, mellyel a magyar miniszterelnök is oltakozott, és főleg az időseket oltatták be vele.
Most legutóbb Kásler Miklós emberi erőforrás miniszter nyilatkozott a harmadik oltás tekintetében. A következőket állította: „A tudományos álláspont az, és ebben nincs vita Magyarországon, hogy a nyugati, azaz mRNS-vakcinával történő oltakozás után az elölt vírus-vakcinákból, vagy a vektor vakcinákból kell a harmadik oltást adni, és fordítva!”
Aki csak részben is tájékozott az oltakozást illetően, tudja, hogy nem ez a szakmai álláspont, hiszen a Pfizer vakcina előállítójának hivatalos nyilatkozata szerint olyan szuper vakcinát fejlesztettek ki harmadik oltásként, mely megvéd a legújabb delta vírusvariáns ellen is. Karikó Katalin, a magyar származású, a Pfizernél dolgozó feltaláló viszont még hozzátette: „A Pfizernél, vagy a Modernánál minden további nélkül lehet ugyanaz a harmadik oltás.” Ezeket a szakmai véleményeket illene figyelembe vennie Kásler Miklós miniszter úrnak is.
A szakma a szakma, a politika meg a politika, a kettőt kár összekeverni, mert ez katasztrófához vezethet. Egészen konkrétan a politikának nem lenne szabad önállóan „szakmai érveket” hivatalosan hangoztatni, hanem a virológus szakmával egyeztetve, a szakemberek szakmai álláspontját elfogadva nyilatkozni.
Hol azt nyilatkozza a politika, hogy vége a járványnak, és Magyarország a legbiztonságosabb ország Európában járványügyi szempontból, hol pedig újabban azt állítja, hogy minden bizonnyal jön a negyedik hullám, melyre fel kell készülni, és a járvány elleni intézkedéseket újból foganatosítani kell majd ősszel (maszkviselés, távolságtartás, beoltottság).
Csak nehogy úgy készüljünk fel erre a negyedik hullámra, mint tavaly nyáron az újabb, őszi hullámra. Gondoljunk csak a járványban elhalálozott harmincezer honfitársunkra, mely magyar viszonylatban egy közepes kisváros teljes lakosságát jelenti. Ez a szám például bőven meghaladja Nagykőrös jelenlegi lélekszámát.
Mindezekre tekintettel, kormányszinten is reálisan kellene nyilatkozni, és a szakmai érveket tiszteletben tartani.
Lehet, hogy eljött az ideje kormányszinten is az igazmondásnak?
ábrahám