Az előterjesztés szerint a képviselő-testület utoljára 2019. augusztus 29-én hozott döntést a fogorvosi alapellátást érintően. Ennek értelmében az V. mellé a VI. számú fogorvosi körzet praxisjogát is visszavette az önkormányzat. A Fortunadent Kft. a VI. számú körzet ellátását helyettesként dr. Ketesdi Andorral, az V. számú körzetben dr. Lozán Tamás Lóránddal biztosítja.
A Kft. ügyvezetője arra tekintettel, hogy mindkét helyettes orvost a lakosság elfogadta és hosszabb távon képzelik szakmai munkájukat, azt kezdeményezte, hogy az önkormányzat adja át nekik a praxisjogot. Ennek adminisztratív akadálya nem volt, ugyanis a képzettségüket igazoló dokumentumokat, a MOK tagságuk igazolását, valamint az egészségügyi szakmai alkalmassági véleményüket is benyújtották.
Az ülésen megjelent a két fiatal orvos, akik elmondták, hogy nagyon örülnek a munkájuknak, bíznak abban, hogy tovább is itt folytathatják a tevékenységüket. Czira Szabolcs tegező stílusban azt kívánta a fiatal orvosoknak, hogy leljék örömüket a munkájukban továbbra is, és alapítsanak családot, mert akkor nagyobb az esély, hogy gyökeret eresztve hosszabb távon Nagykőrösön maradnak.
könyvelő