booked.net

Hírdetés

Jótékonysági világnap

2023. szeptember 21., csütörtök 18:04

2012-ben magyar kezdeményezésre az ENSZ közgyűlése elfogadta szeptember 5-ét Jótékonysági világnapnak. Azért erre a napra esett a választás, mert 1997 szeptember 5-én hunyt el Kalkuttai Szent Teréz (Teréz Anya), az elesettek, a gyengék, és a betegek oltalmazója.

Ha körbe nézünk, számtalan jó példát, szívet-lelket melengető emberi tettet láthatunk magunk körül. Sajnos a tévé, újság és egyéb médium nem a jó méltatásáról szól. Erről jóval kevesebb karakter beszél, mint a negatív hírekről.

Pedig van belőlük bőven, itt Kocséron is!

Berdó Boglárka neve már nemcsak a falunkban mozgatott meg sok embert segítő szándékra, hanem még a környező településeken is. Bogi betegen születetett, mely komoly kihívás elé állítja szerető családját. Mint minden szülő, ők is a tőlük telhető legtöbbet és legjobbat szeretnék kislányunknak megadni. Bogi azonban más, és az is marad. Fejlődéséhez jóval több segítségre van szüksége. A speciális fejlesztés nagyon komoly anyagi terhet ró a családra. Ezért is örültek meg nagyon, amikor a település központjában felállított kupakgyűjtő szív Bogiért lett létrehozva. Maguk sem hitték akkor még, hogy mennyi jó ember van, aki segíteni fog. A kupakok csak gyűlnek és gyűlnek szép számmal azóta is, egyre több zsákban.

Nagy segítség ez Bogi édesanyja, Berdóné Vecsei Gyöngyi elmondása szerint: „Mikor elkezdődött Bogi számára a kupakgyűjtés, nem is gondoltuk, hogy ennyire megmozdítja az embereket Mára már nem csak a mi községünkben, hanem a környező településeken is Boginak gyűjtik a kupakokat. Egyre több távolabbi helyről is rendszeresen érkezik szállítmány, amit tiszta, hálás szívvel köszönünk mindenkinek. Ez nagyon sokat segít bele Bogi terápiás költségeibe.”

Kocséron Molnár Katalin a legmeghatározóbb személy, aki a kupakgyűjtő ötletét megálmodta, és azóta is szívén viseli sorsát.

Kata fejében már 2019-ben megfordult a gondolat, hogy Kocséron is jó lenne egy kupakgyűjtő szív. Látott az országban több helyen kupakgyűjtésre kihelyezett tartályokat. Internetes felületen illetve személyes ismeretségen keresztül tudomása volt róla, hogy kiket segít, kikhez kerül az abban lévő kupak.

„Jó érzéssel töltött el, hogy nagyra becsült célt szolgálhat sok kis kupak gyűjtése” – mondja. „Így megkerestem polgármester urat aki támogatott, majd a Kocsér Községért és Polgáraiért Alapítvány helyi vállalkozó bevonásával elkészítette azt. A kupakgyűjtó szív 2020 óta a segítő szándékú jó embereknek köszönhetően több tonnányi kupakkal járul hozzá Bogi fejlődéséhez. Ezúton is köszönetemet és hálámat fejezem ki érte minden kupakgyűjtő jó szívű embernek!”

A jótékonysági világnap arra is remek alkalom, hogy még inkább rá irányítsuk a figyelmet azokra, akik a jót önzetlenül teszik, úgy ahogyan Kocséron szerencsére – Katán kívül is nagyon – sokan.

Biztatunk mindenkit, hogy ha kicsit is tud, segítsen, mert lehet, hogy valakinek ez a sok kicsi az egész életét megváltoztathatja!

Dávid Krisztina
Legyünk Kocsér Jó Gazdái

Programajánló

Hírdetés

Minden jog fenntarva