Es persze ott a kérdés, hogy minden esetben megéri-e? Kustár Tamással Körtvélyesi Attiláról beszélgettünk…
KT: Körtvélyesi Attila 2006 óta képviselő, azaz kb. 20 évesen került be a képviselő testületbe. Nem nyert egyéni mandátumot, listáról jutott be.
HH: Mondhatjuk tehát, hogy a civil életben komoly szakmai tapasztalatokat nem szerzett, mert nemhogy az iskolapadból, hanem még diákként „esett” a politikai életbe?
KT: Bár egyetemistaként elkezdett dolgozni családi vállalkozásukban, de ezt 2014-ben abbahagyta. Ekkor úgy döntött, hogy a politikából akar megélni, ahol nem a tudás és rátermettség, hanem a pártlogó és kapcsolatrendszer számít. Körtvélyesi 30 évesen kiszolgáltatottá tette magát. Ez is egy értékválasztás… A jogi végzettségéről csak annyit– melyre egyébként komolyan számított a Fidesz frakció –, hogy minden perben, melyben valamilyen módon közreműködött, nem értünk el eredményt. Ilyen volt például a Heti Hírekkel szembeni per is.
HH: Hogyan kezdődött a politikai karrierje Körtvélyesinek? Mi volt a szerepe a Fideszben?
KT: Az ő szerepe az lett volna a Fideszben, hogy a gondolkodó fiatal képét mutassa, aki a közélet iránt érdeklődik, aki tenni akar a városért, aki nem fertőződött még meg a politikai sémákkal, a gondolkodásmódja értékorientált, nem hatalom és vagyonközpontú, és persze ezzel a jó példával elől járva majd bevonja a helyi ifjúságot a politikai életbe a Fidesz oldalán. A fentiekből semmi nem valósult meg. Nem véletlen, hogy a Fidesz a 20-30 éves választók között elutasított párttá vált. Körtvélyesi a nem demokratikus hatalomgyakorlás élére állt. Ez az antidemokratikus irányultság, melyet ő képvisel, jól tetten érhető a közpénzből készülő nyomdai terméknél, az Önkormányzati Híreknél is, és ne feledjük, hogy ennek a kiadványnak szerkesztőségi bizottsági tagja Körtvélyesi Attila. Az alpolgármesternek nagy felelőssége van, hogy idáig süllyedt ez a kiadvány! Közpénzből működtetett lapból az egyoldalú pártpolitikát száműzni kellene. Csak annak engednek teret a közpénzen kiadott lapban, ami a hatalmon lévőket dicséri. Éppen ezért, ha egyszer eljön a felelősségre vonás ideje, Czira mellett Körtvélyesinek is felelnie kell!
Körtvélyesi a legutóbbi testületi ülésen Zágráb Nándortól azt kérdezte, hogy szerinte demokráciában elképzelhető-e az, hogy valakit akasszanak? A lehető legarcátlanabb dolog, hogy pont Körtvélyesi kérdez ilyet, hiszen az általa irányított Önkormányzati Hírekben hétről-hétre jelképesen „akasztják” az ellenzéket, a helyi hatalommal nem szimpatizáló embereket, akiknek egyébként az adóforintjaikból finanszírozzák az újságnak nevezett propaganda lapjukat.
Pont Körtvélyesi beszél a demokráciáról, aki a helyi demokratikus rend és sajtószabadság lebontásában aktívan, élen járva közreműködik nap mint nap.
HH: Az elmúlt beszélgetésünkkor már kitértünk arra, hogy nem felhőtlen a Körtvélyesi-Czira viszony, még ha a nyilvánosság előtt ezt nem is mutatják…
KT: Czira belső körben már régebben is nagyon sokszor bírálta Körtvélyesit. Rossz szemmel nézte például azt, hogy Körtvélyesinek érintőlegesen köze van trafikhoz. Az volt a vádja, hogy Körtvélyesi olyan trafikos mellé állt, aki a felújított főtérre tüntetést szervezett a Fidesz ellen. Ráadásul itt van ez a tisztázatlan kérdés egy bizonyos benzinkút kapcsán… Nem elég tisztának lenni, annak is kell(ene) látszani ...
Még egy aktuális kérdésről szeretnék szólni. Nagy Bandó András és Vágó István előadásával kapcsolatban ismét bebizonyosodott, hogy a helyi hatalom nem tűri a másként gondolkodókat. Amit és ahogy csinálnak, az semmiben sem különbözik a diktátorok módszerétől.
Összegezve Körtvélyesi Attila azon politikusok közé került, akik eldobták polgári demokratikus értékeiket és vállalták, hogy a hatalmat kiszolgálják. Ami ezen politikusokban közös, az a szellemi leépülés …
HH:
Körtvélyesi pályafutását nézve döntse el ki-ki, hogy Czirának megérte-e az alpolgármester „szekerét tolni”, s gondolkodjanak el bátran azon is, hogy miért ajánlhatta Földi László Körtvélyesit helyettes államtitkárnak, és Czira Szabolcs miért nem?!
folytatjuk
Kustár Tamás szavait lejegyezte:
K.Zs.B.T.