A számlaszámon kívül egyéb részletet nem közöl az önkormányzat honlapján található hirdetmény. Pedig azt jó lenne tudni, hogy pontosan mit is jelent „a Nagykőrösön való felhasználás”?
Mert a hivatalos propaganda szerint az országban minden rendben van, milliószámra jönnek a maszkok és az egyéb védőeszközök, repülőhíd létesült Magyarország és Kína között stb. Helyben sem látszódik, hogy bármilyen probléma lenne, hiszen ellenkező esetben nem a Kinizsi 400 milliós klubházának építését tekintenék az egyik legfontosabb feladatnak a városvezetők és nem ott pózolnának önfeledten az Önkormányzati Hírek fotósa előtt. Akkor viszont mire gyűjt a Nagykőrös Városért Közalapítvány? Az eddigi gyakorlat szerint a szervezet minden év elején számol be az alapító önkormányzat képviselő-testületének az elmúlt esztendőben végzett tevékenységéről. A tavalyi évről szólót a május 28-i ülésre tervezték be, de egyelőre nem tudni, hogy a veszélyhelyzet miatt megtartják-e? A most meghirdetett koronavírus elleni védekezés kapcsán folyó gyűjtés részleteiről hivatalosan csak egy év múlva ismerhetünk meg részleteket. Bízzunk benne, hogy Nagykőrös polgárainak nem kell addig várni és a járvány elmúltával tájékoztatást fognak kapni, hogy mire is költötték az adományokat.
könyvelő