a felzárkózás céljaira a hozzá képest elmaradottabb, a kelet-európai szocializmus béklyójában sínylődő államoknak.

Napvilágot látott olyan statisztika is, mely szerint az Európai Unió polgárainak jó egyhatoda él olyan régióban, főleg Európa déli és keleti perifériáin, ahol az átlagjövedelem még az Uniós átlag felét sem éri el.

Ezért merült fel a fejlett országok, Németország és Franciaország részéről a „kétsebességes” Európa modellje, mert nyilvánvalóvá vált, hogy ezt a lemaradást rövid időn belül az elmaradt régiók, nemzetállamok képtelenek behozni.

Jelenleg – mint ismeretes – az EU költségvetésének valamivel több, mint egyharmada az úgynevezett felzárkóztatást segítené elő. Ezt az Európai Unió központi szervei kohéziós politikának hívják, a támogatott országok zsargonjában azonban ezt csak közönséges pénzosztásnak nevezik.

Az ellentmondás abban van, valamint a korrupció és a visszaélés lehetősége is, hogy ezt az úgynevezett felzárkóztatási pénzt nem az EU intézményei kezelik, hanem a támogatást felvevő és megkapó nemzetállamok. Brüsszel számára lényegében csak az ellenőrzés lehetősége marad, amely  igen lassan és persze áttételesen zajlik. Például az OLAF-nak, mely a visszaélések és a korrupció kivizsgálására hivatott, nyomozati jogosítványa nincs, csak jelentési kötelezettsége. Éppen ezért akarja a brüsszeli bürokrácia létrehozni az EU ügyészségét, mely a korrupció kivizsgálására lenne hivatott, de már nyomozati, hatalmi jogkörrel felhatalmazva. Ezt húsz tagállam elfogadta, tehát több, mint kétharmad, ezzel szemben hazánk nem! Német javaslatra szó van arról, hogy az a nemzetállam, tagállam, mely nem hajlandó alávetni magát az európai korrupciót kivizsgáló központi ügyészségnek, az az állam majd nem fog kapni úgynevezett felzárkóztatási támogatást.

A baj az, hogy jelenleg ez a felzárkóztatási pénz, melyet az EU ad, sokfelé terül szét, és bizony nem ritkán a hatalomhoz közelálló vállalkozó oligarchák zsebébe kerül. A jelenlegi rendszer szerint a szabálytalanságok tényének megállapítása az EU részéről esetenként majd 10 év késéssel – visszamenőlegesen – derül ki. Ennyi idő távlatában visszakövetelni a pénzt az EU részéről egy nemzetállamtól már igen csak felveti ennek a rendszernek a hiányosságait és életképességét. Ez a jelenlegi gyakorlat a mai magyar vezetés részéről látszólag jogosnak tüntetheti fel a Brüsszel ellen hergelő politikai kampányokat.

Ez a Brüsszel ellen tudatosan politikailag gerjesztett kampány nem fog jót tenni Magyarországnak,

mert a felzárkóztatási, fejlesztési források a 2020. után következő időszakban sajnos összezsugorodhatnak, sőt meg is szűnhetnek.

Ez játék a tűzzel, mert mértékadó közgazdászok szerint is a brüsszeli támogatások nélkül Magyarország éves nemzeti összterméke, a GDP növekménye a nullához tartana. Az is ismert, hogy az átlagember számára akkor érezhető egy ország fejlődése, ha a GDP növekedés eléri a legalább három %-ot évente.

Nem lehet tehát pénzt úgy követelni egy szövetségi rendszer fejlett tagállamaitól, hogy magát a szövetséget az adott ország, jelesül Magyarország támadja. Azt is tudomásul kell vennünk, hogy bár a hazai propaganda teli szájjal harsogja, hogy Magyarország jobban teljesít, mégsem mi vagyunk az EU leggazdagabb és legerősebb állama. Persze ennek történelmi okai vannak, de az tény és szomorú valóság, hogy a jobb kereseti lehetőségekért a magasan képzett magyar munkaerő az EU gazdagabb államaiban vállal munkát, háromszoros, esetleg még ötszörös bérért ugyanazért a munkáért!

Az is veszélyes helyzetet teremt, hogy Magyarország a „kétsebességes” Európa másodosztályú nemzetállamává válhat gazdaságilag.

Orbán Viktor Brüsszelben mindig hangoztatja, hogy az Európai Unió tagjai kívánunk maradni, itthon viszont, Magyarországon beszédeiben, óriásplakátjaival is kőkeményen támadja az EU-t. Kérdem én, meddig lehet ezt így csinálni? Mert a mai média és internet világában a hazai hírek hamar eljutnak Brüsszelbe is. Régi magyar mondás az, hogy ahonnan eszünk, oda nem „teszünk”!

Be kellene fejezni már ezt a kettős beszédet, az idealizált pávatáncot, mert 2020. után az EU új költségvetési ciklusának kezdetén már nagyon kellemetlenül járhatunk, ha elhanyagoljuk az érdemi, valós, okos párbeszédet az EU-val.

A többit 2020. után majd meglátjuk!

ábrahám