hiszen a pártok ellenőrzik majd egymást a parlamentben, meg a kormányt is, és nem lehet olyan visszaéléseket csinálni, mint amit a megboldogult egypártrendszerben az MSZMP tett.

Hát nagyot tévedtünk, mert a rendszerváltás óta tulajdonképpen botrány botrány hátán van, és egyre több olyan ember kerül be a politika vérkeringésébe, akiket semmi más nem érdekel, mint a saját meggazdagodásuk és a hatalom megtartása. Ehhez képest a hatalmukkal visszaélő akkori elvtársak gyenge kezdők voltak, mert legfeljebb csak a házukat építtették fel félig-meddig ingyen a szocialista nagyvállalat dolgozóival.
Antall József a rendszerváltás után elsőként szabadon megválasztott miniszterelnök még hitt a politika tisztaságában, de az őt váltó Horn Gyula is felnőtt a feladathoz, és képes volt váltani, mert megértette, hogy a reformokat akkor is végre kell hajtani, ha azok történetesen népszerűségvesztéssel járnak.

Kevesen tudják, de úgy volt, hogy a Horn-féle kormány kétharmados parlamenti többségben volt a ma sokat szidott SZDSZ-szel együtt, de mégsem változtatta meg az Alkotmányt, mert azt konszenzusos alapon kell hozni, nem egy párt Alaptörvényeként, mint ahogy ezt a Fidesz tette azonnal az elért parlamenti kétharmad birtokában.

Jobb- és baloldalon is persze megvannak ma is azok a politikusok, akik etikusan a képviseleti demokrácia érdekében a köz javáért akarnak cselekedni. Ők úgy gondolták, hogy a politika nemcsak a hatalom megszerzéséről szól a választások megnyerésével, hanem a köz ügyeinek bölcs intézéséről.
De az utóbbi időben azok az emberek, akik szolgálatként fogták fel a képviselőséget, és a köz felé alázattal fordultak, mára fokozatosan kiszorultak a közéletből.
Ma pedig olyanok birtokolják a hatalmat, és vezetik az országot, akiknek már semmiféle ideológiai értékrendjük sincs: egyetlen céljuk a hatalom megszerzése és megtartása a saját anyagi jólétük biztosítása és növelése érdekében.
A rendszerváltáskor sokan, és jellemző módon olyanok kerültek be a politikába, akik minél könnyebben és minél több pénzt kívántak keresni, kapcsolati tőke, azaz korrupció révén. Ők a rendszerváltást a nagy anyagi kaszálás lehetőségeként fogták fel.

Ezeknek az embereknek a nagy része a rendszerváltás előtt az MSZMP párt tagjai vagy KISZ-tagok voltak, a rendszerváltás után viszont kifejezetten antikommunista pártokban tűntek fel. Ezeknek az embereknek a politikai karrierje nem állt másból, mint pártváltogatásból a hatalom megtartása érdekében. Karrierjük így röviden kifejezve a sorozatos árulások története. Ezek az emberek minden erkölcsi fenntartás nélkül elárulták korábbi pártjukat, szakmájukat, barátaikat, sőt a családjukat is, és persze azokat a politikai hűbéruraikat is, akiknek már leáldozott a csillaga.

De aki egyre mélyebben süllyed a politikai mocsárba, a bűnbe, az végül is zsarolhatóvá válik.

Mai közéletünk e röviden ismertetett kontraszelekció után, hogy az uralkodó politikusok és „alattvalói” legtöbbjének még felsőfokú végzettsége sincs, a nyelvtudásról már nem is beszélve. A szaktudás, a lexikális ismeretek, a humánkultúra ma már egyre kevésbé számít, mivel egy dolog fontos csak: a párthűség!

A holdudvar oligarcháinak vállalatai csak ebben a korrupciós üvegházban tudnak megélni, a szabadpiac törvényei elsöpörnék őket. Mert valljuk be, ebben az unortodox gazdaságban megszűnt a piaci verseny, nincs már innováció, csak építőipari beruházás, betonozás és térkő lerakás, meg külföldi tulajdonú autóüzemi összeszerelési munka, minimális képzettséggel. Bizony, egy ilyen gazdasággal egyre jobban leszakadunk Európától. Politikailag viszont egy ilyen rendszert, egy ilyen illiberális demokráciát csak egyre fokozódó diktatúrával lehet már fenntartani, és egyáltalán irányítani. A csúcson mindent egy ember dönt el, akinek a szava törvény.

Még a Kádár-korszakban sem így zajlottak a dolgok, volt egyfajta irányított vállalkozói szabadság, és persze a szakmai tudást az akkori rendszer nagyon is tisztelte. A mostani hatalom számára viszont csak a politikai lojalitás a fontos, sőt a legfontosabb szempont, a képzettség, a tudás már nem igen. Kezd hasonlítani a helyzet a II. Világháború utáni, magyarországi ’50-es évekre.

ábrahám