booked.net

Hírdetés

Áldott ünnepet hazudnak a gyűlölködve mocskolódók

2017. május 23., kedd 21:53

Általános vélemény, hogy jó ízlésű ember csak undorral képes a kezébe venni a nagykőrösi önkormányzat lapját, amelyet Czira Szabolcs, Körtvélyesi Attila és Szabóné Irházi Zsuzsanna szerkeszt.

Ugyanis akibe szorult egy kis tisztesség, függetlenül attól, hogy bal vagy jobboldali, csak öklendezve tudja végig olvasni Lőrinczy Veronika és Horváth Tibor bértollnokok firkálmányait.
A legutóbbi szám az eddigieknél is hányingerkeltőbb. A címlapon fent a Czira – Körtvélyesi – Szabóné triumvirátus kíván áldott húsvéti ünnepeket… Az a három ember beszél áldott ünnepről, akik egész évben fröcsögve mocskolódnak, gyaláznak mindenkit, aki az útjukba kerül. Lentebb egy másik hármas, a Czira – Nyíkos Sára – Körtvélyesi trió kíván ugyancsak áldott ünnepeket. Nem megismételve az előbbieket, azok kívánnak áldott ünnepeket, akik egész évben mocskolódnak, illetve mindehhez biztosítják a jogi hátteret. És mintegy hab a tortán, alól Szabó Gábor lelkipásztor és Hernádi László plébános húsvéti köszöntője olvasható. Mindezt látva azt is gondolhatná az ember, hogy Nagykőrös a béke, a barátság és a felebaráti szeretet szigete.
Aki viszont belelapoz ebbe a nyomtatványba, azonnal láthatja, hogy ami a címlapon van, az nem több mint ócska farizeus képmutatás. Már a második oldalon egy orbitális hazugság megvert rendőrökről, utcai erőszakról, soroslegényekről. Ezt követően lapról lapra Ábrahám Tibor, Kustár Tamás és László Ferenc penetráns mocskolása. Mindez a címoldalon öles betűkkel hirdetett áldás jegyében…
Egészen arcpirító, amit a nagykőrösi önkormányzat művel az adófizetők pénzén. Majd 50 millió forintból tartja fent hazugság- és gyűlöletgyárát, a legaljasabb stílusban mocskolva a demokrata gondolkodású nagykőrösieket. Ráadásul olyan emberekkel végeztetik el a piszkos munkát, akiknek semmi közük Nagykőröshöz, ide csak azért járnak, hogy az általuk előállított mocsokért felmarkolják busás fizetésüket.

NY

Kapcsolódó hírek

Programajánló

Hírdetés

Minden jog fenntarva