A sajtótájékoztatót megnyitó Dr. Ábrahám Tibor egyesületi elnök felvázolta azt a hosszú utat, ami idáig vezetett és kihangsúlyozta a példátlan mértékű lakossági összefogás jelentőségét egy régi római példával: „Egy nyílvesszőt el lehet törni, de tízet nem!”
Következő felszólalóként Volner János elismeréssel szólt az Egyesület által elvégzett munkáról és jelezte, hogy egy héten belül átadja a mintegy 2500 aláírt kérelmet Lázár Jánosnak, a parlament nyilvános ülésén. Az országgyűlési képviselő után a 93 éves, ’56-os elítélt, Cseh János is felelevenítette az eddig történteket és azzal a kéréssel fordult az önkormányzathoz, hogy ne vegyen fel hitelt a város a csatornapénz visszafizetése érdekében, mert ezt akkor valójában mindenki fizeti. Negyedik felszólalóként elmondtam, hogy a hitelre nincs is szükség, mivel a nagykőrösi polgármester szerint törvényesnek tartotta és támogatta – nagykőrösi látogatásakor - Lázár János az 558 millió forint útépítésre való fordítását – legalábbis az Önkormányzati Hírek szerint. Vagyis Czira Szabolcs állítása szerint a kormányt terheli a pénzügyi felelősség csatornaügyben! Ugyanakkor a kancellária miniszter álláspontja az (mint ahogy azt már saját városában is, Hódmezővásárhelyen megtették) mindenkinek vissza kell adni a pénzt, aki visszakéri! Ezért a kormánynak kell rendeznie a számlát a pénzvisszafizetési kérelmet benyújtók részére, ha Lázár János beleegyezésével költötte el a pénzt Nagykőrös városa útépítésre, mert a törvény másként rendelkezik és a törvény még a miniszterre is vonatkozik.
Zágráb Nándor
Jobb Nagykőrösért Egyesület
alelnök