Abony Város Önkormányzata minden évben a magyar egészségügy napja alkalmából szervezett rendezvényen mond köszönetet számukra a városi egészségügyi ellátásban eltöltött évekért, lelkiismeretes munkájukért. Előbb Korbély Csabáné, a Humánpolitikai Bizottság tagja köszöntötte a megjelenteket, majd Romhányiné Dr. Balogh Edit polgármester asszony szólította meg az ünnepelteket és fejezte ki megbecsülését a Képviselő-testület és Abony város lakossága nevében.
Ünnepi műsorral kedveskedtek a Bihari János Alapfokú Művészeti Iskola tanárai - Polyákné Györe Éva, Fazekas-Tatár Csilla, Búzás Dóra -, és Menyhárt Edina, a Gyulai iskola 6. b osztályos tanulójának versét hallgathatták meg a megjelentek.
A jubiláló egészségügyi dolgozók számára emlékérmeket adott át Abony város polgármestere, és a Humánpolitikai Bizottság két tagja, Habony Józsefné és Szökrön László városi képviselő.
Harmath Zsuzsanna asszisztens 25 éves szolgálatáért, Dózsa Lászlóné és Csáki Gyöngyi asszisztensek, valamint Dr. Szűcs János doktor úr 30 éves szolgálatáért, Dr. Imreh Zsuzsanna doktornő 40 éves szolgálatáért vehette át az elismerést.
Ezt követte az „Abony Város Egészségügyéért” kitüntetés átadása, melyet ebben az évben Dr. Ördög György gyermekorvos számára adományozott a Képviselő-testület. A díjat plakett, oklevél és pénzjutalom kíséretében Romhányiné Dr. Balogh Edit polgármester asszony adta át.
Szerkesztőségünk nevében szívből gratulálunk Dr. Ördög Györgynek, és jó egészséget kívánunk neki! A városi egészségügyben dolgozók számára köszönetünket fejezzük ki áldozatos, fáradhatatlan munkájukért!
Darányi Erika