booked.net

Hírdetés

Így lehet biztonságos egy autó kulcs nélküli nyitása és indítása

Így lehet biztonságos egy autó kulcs nélküli nyitása és indítása

 

Régen egy autót csak akkor lehetett rendeltetésszerűen kinyitni és beindítani, amíg az ember rendelkezett az ehhez szükséges slusszkulccsal. A technológia azonban fejlődött, kényelmesebb megoldások születtek, ám ezeknek megvan a maguk kockázata.

Éppen ezen kockázatok miatt fontos az Autompláza Kft. autóriasztói közül beszereltetni egyet a féltett kocsinkba. Hogy miért, arra a következőkben kitérünk.

A kulcs nélküli nyitás kényelmes

Idővel a gyártók kidolgozták a kulcs nélküli nyitás és indítás lehetőségét. Az autóvásárlók ma már el is várják, hogy ne kelljen az autó zárjába illeszteni a kulcsot ahhoz, hogy kinyíljon az ajtaja, sőt, a modern gépkocsiknál már az indításhoz sem kell elforgatni semmilyen zárszerkezetet.

Mindez úgy lehetséges, hogy a sofőrnél lévő kocsikulcs tulajdonképpen ma már nem is klasszikus értelemben vett kulcs, hanem sokkal inkább egy miniatűr adóvevő készülék. Az autóban lévő rendszer képes fogadni azt a kódsorozatot, ami az ajtózárak oldásához valamint a motor beindításához kell.

A modern megoldás veszélyei

A fent vázolt megoldás meglehetősen kényelmes, ugyanakkor megvannak a maga veszélyei. Ily módon ugyanis, ha egyszer sikerült beindítani az autót, és a motort nem állítják le, vagy nem áll le magától, akkor a későbbiek során nyugodtan lehet vele haladni akár több száz kilométert a kulcs nélkül is. Lényegében egészen addig lehet menni, amíg az autóból ki nem fogy az üzemanyag, le nem merül az akkumulátora, vagy le nem fullad.

Általában persze a jeladó a sofőrnél van. Ilyenkor az ajtók könnyedén nyithatók, ehhez nem kell mást tenni, mint meghúzni a kilincset. A motor beindítása egy gombnyomással megoldható.

Amikor a sofőr elér az úti céljához, akkor miután kiszáll, reteszelni tudja az ajtózárakat az ajtókilincsen elhelyezett gomb megnyomásával. Ekkor a rendszer felismeri, hogy a jeladó bent van az autó belterében, vagy pedig azon kívül van. Ha bent felejtettük a kulcsot, akkor az ajtók nem záródnak, a rendszer ugyanis megakadályozza, hogy kizárjuk magunkat a kocsiból. Így lehet megakadályozni, hogy a kulcs a csomagtartóban maradjon kipakoláskor. Ez a kényelmi rendszer viszont felkeltette az autótolvajok érdeklődését is. 

Ez a bűnözők módszere

Az autólopásra szakosodott bűnözők ráeszméltek, hogy egy egyszerű jelerősítő, jeltovábbító használatával egy ilyen modern négykerekűt néhány szempillantás alatt meg tudnak lovasítani. A jelfogó a kocsikulcs egy-két méteres közeléből le tudja lopni a kulcsjelet, majd továbbítja a jeladó számára akár száz méteres távolságra. A tolvajoknak tehát nincs túl nehéz dolga, ha szeretnék eltulajdonítani az autót anélkül, hogy be kellene törni az ablakát, vagy bármilyen egyéb módon meg kellene rongálni.

Mi a megoldás?

Akinek ilyen modern autója van, annak erősen javallott beszereltetni egy riasztót, amely fel van vértezve kulcslopásgátlással vagy indításgátlóval. Ily módon meg lehet előzni a bajt, ám e lépés elmulasztásával a gépkocsi-tulajdonosok könnyedén a bűnözők áldozatává válhatnak.

 

Kapcsolódó hírek

  • Hogyan küzdjünk meg a férfi hajhullással?
    Heti Hírek

  • A nyár legmenőbb utcai lábbelijei: papucsok és szandálok minden mennyiségben
    Heti Hírek

  • Hogyan válassz dohányzóasztalt a nappalidba?
    Heti Hírek

  • Léteznek hatásos módszerek az öregedés ellen
    Heti Hírek

  • Miért érzi mindenki jobban magát egy forró fürdő után?
    Heti Hírek

  • Milyen garancia vonatkozik a tárolókra?
    Heti Hírek

    Modern kerítések a jövő otthonainak
    Heti Hírek

  • Gyógygombák kutyáknak
    Heti Hírek

  • Ajánlatkérés kiberbiztonsági sérülékenységvizsgálatra – tippek vállalkozóknak
    Heti Hírek

  • Hogyan tegyük különlegessé a nyaralást?
    Heti Hírek

  • Hatékony fogyókúra: a fehérjepor valódi értéke a diétádban
    Heti Hírek

  • A biztosítás szerepe a vállalkozások biztonságában
    Heti Hírek

  • Praktikus nyári lábbeli aktív mindennapokra
    Heti Hírek

  • Így nyújthatjuk a legjobbat az ágyban: tippek és megoldások
    Heti Hírek

  • Igazságosabb világ a mesterséges intelligencia révén?
    Heti Hírek

  • Miért jelenhet meg vér a székletben?
    Heti Hírek

  • Páros társasjátékok: Az érzéki szórakozás új dimenziói
    Heti Hírek

  • Mindennapi kísérőd: a praktikus és stílusos városi táska
    Heti Hírek

     

    Korszerű megoldások az otthonod kényelméért
    Heti Hírek

  • Hogyan küldj el fotókat online, jó minőségben?
    Heti Hírek

  • Titkolózás és ellenőrzés: hogyan hatnak ezek a párkapcsolatra?
    Heti Hírek

  • Hogyan lehet manapság kamionsofőrré válni?
    Heti Hírek

  • Így zajlik egy gördülékeny költözés
    Heti Hírek

  • A céges autóbérlés hosszú távon is költséghatékony megoldás
    Heti Hírek

  • Nyugodt percek: illóolajok a stressz ellen
    Heti Hírek

  • Tévhitek az étrend-kiegészítőkről
    Heti Hírek

  • Heti Hírek

  • Szempilla- és szemöldökkezelések: gyakori kérdések és válaszok
    Heti Hírek

  • Vajon mennyiben tud segíteni a kamaszok hajhullásán a lézeres hajterápia?
    Heti Hírek

  • Szobanövény és kaspó – a szépség az egységben rejlik!
    Heti Hírek

  • Neked mennyire kutyabiztos az otthonod?
    Heti Hírek

  • Amiről mindenképp tájékozódjunk ingatlanvásárlás előtt
    Heti Hírek

    Heti Hírek

  • A kreativitás és a játék szerepe a pszichoterápiában
    Heti Hírek

  • A csomagtartó gázteleszkópok világa: miért olyan fontosak az autód szempontjából?
    Heti Hírek

  • Melyek az ingatlanadásvételi-szerződés kötésének lépései?
    Heti Hírek

  • Sokat spórolhat a fényezésjavító festékkel
    Heti Hírek

  • Mi az oka a budapesti albérletárak növekedésének?
    Heti Hírek

  • Ezek az okok állhatnak az éjszakai orrdugulás hátterében!
    Heti Hírek

  • Ipari és kereskedelmi ingatlanberuházásokkal kapcsolatos tanácsadás
    Heti Hírek

  • Időskorban is a biztonság az első – speciális, alacsony kádak
    Heti Hírek

  • Ne fizessen feleslegesen a használaton kívüli autója miatt!
    Heti Hírek

  • Pajzán játékok egyedül vagy párban
    Heti Hírek

  • Amatőr és profi futballcipők közti különbségek
    Heti Hírek

  • A tapéta leszedése nem rémálom többé!
    Heti Hírek

  • Különleges fejlesztés a még extrémebb pályateljesítményért
    Heti Hírek

  • A legtrendibb ágyak a piacon
    Heti Hírek

  • Ingatlan bérbeadás rövid vagy hosszú távra
    Heti Hírek

  • Szórakozás kettesben: társasjátékok felnőtteknek
    Heti Hírek

  • Maszkolás a pontos festésért
    Heti Hírek

    Egy különleges kellék: a párkapcsolati harmónia eszköze
    Heti Hírek

  • A masszázsmedencék varázsa otthonunkban
    Heti Hírek

  • Hálószobai titkok és új trendek
    Heti Hírek

  • Mire jók az elektromos törölközőszárítók?
    Heti Hírek

  • Az ágyneműtartós kanapék varázsa
    Heti Hírek

  • Törékeny körmök? Van megoldás!
    Heti Hírek

  • Tempomat: komfort és biztonság a volán mögött
    Heti Hírek

  • Az AI forradalma: új hullám a mesterséges intelligenciák világában
    Heti Hírek

  • Hogyan mérjük fel az ablakunk pontos méretét?
    Heti Hírek

  • Konténer egyszeregy – Mibe mit helyezhet?
    Heti Hírek

  • Hogyan válhatnak a műszempilláid tökéletessé?
    Heti Hírek

  • Öntözéssel a szép kertért
    Heti Hírek

  • A legjobb festékszínek magas mennyezetű szobákhoz
    Heti Hírek

  • Molinót a hatékony reklámért
    Heti Hírek

  • Így segíti a székhelyszolgáltatás az adminisztrációs terhek minimalizálását
    Heti Hírek

    Mire ügyeljen feltétlenül, ha használt fűnyíró traktort venne?
    Heti Hírek

  • Miért fogyassz sportitalokat?
    Heti Hírek

    Lényeges tudnivalók a hőszivattyús padlófűtésről
    Heti Hírek

  • Ellenállhatatlan színek az új évben
    Heti Hírek

  • Fogászati megoldások: az implantáció jövője
    Heti Hírek

  • Mi egy szakács feladata a vendéglátásban?
    Heti Hírek

  • A szakaszos bőrmegújítás modern módszerei és előnyei
    Heti Hírek

  • Ismerj meg néhány ütős CTA trükköt!
    Heti Hírek

  • Mikor érkezik el az idő a futócipő cseréjére?
    Heti Hírek

  • Az ásványgyűjtés kiváló hobbi lehet
    Heti Hírek

  • “Mondd, félsz-e a magánytól?” – Férfiak titkos vallomásai
    Heti Hírek

  • Hogyan válassz kannát és hordót a raktáradba?
    Heti Hírek

  • Mit kell tudni az állattartásban használatos tekercses kerítésekről?
    Heti Hírek

  • Minden, amit a videó-önéletrajzról tudni érdemes
    Heti Hírek

  • Minőségi ipari kerítéskapuk a biztonság és funkcionalitás jegyében
    Heti Hírek

  • Lapostetőre egyszerűen lehet napelemes rendszert telepíteni
    Heti Hírek

    Trükkök, amik segítenek a vásárlók megtartásában
    Heti Hírek

  • A vendégágy és matrac sok esetben jó szolgálatot tesz
    Heti Hírek

  • Miért előnyös, ha Li-ion akkumulátorcellákat alkalmazunk?
    Heti Hírek

  • Az ügyfélkapcsolatok fontossága
    Heti Hírek

  • A részletekre mindig ügyelj!
    Heti Hírek

  • Vegyszerálló kesztyűkkel a veszélyes anyagok ellen
    Heti Hírek

  • Modern keringető szivattyúk az optimalizált működés érdekében
    Heti Hírek

  • A modern fogászat alapvető termékei
    Heti Hírek

  • Milyen hőszigetelést használjunk otthon?
    Heti Hírek

  • A lakás egyik legfontosabb helyisége a konyha, szereljük fel ennek megfelelően!
    Heti Hírek

    Gyakori kérdések a diákmunkával kapcsolatban
    Heti Hírek

  • Hol találhatnak munkát az egyetemisták?
    Heti Hírek

  • 3 érv a call center mellett
    Heti Hírek

  • A hirdetések tudatos kezelése a sikered egyik kulcsa
    Heti Hírek

  • Egy jó vadászkés aranyat ér
    Heti Hírek

  • Így készül a Pumpkin Spice szirup
    Heti Hírek

  • Mennyibe kerül ma berendezni egy felszerelt konyhát?
    Heti Hírek

  • Miért fontos az őszi tápanyag-utánpótlás?
    Heti Hírek

  • Íme egy szárítógép, melynek a kényes ruha sem akadály
    Heti Hírek

  • Cirkon koronával a csodás mosolyért
    Heti Hírek

  • Hogyan csökkenthető a krónikus gyulladás a megfelelő étrenddel?
    Heti Hírek

  • Különleges mexikói italok, amelyeket érdemes megkóstolni
    Heti Hírek

  • Ápoló állások az egészségügy területén: kiknek ajánljuk?
    Heti Hírek

  • A szakállbalzsam használatának előnyei
    Heti Hírek

  • Szurkolás és alkoholfogyasztás
    Heti Hírek

  • Hogyan lehet feldobni egy enteriőrt?
    Heti Hírek

  • Készítsük fel szervezetünket az őszi betegségek ellen!
    Heti Hírek

  • A külső CD/DVD meghajtók előnyei
    Heti Hírek

  • A hasnyálmirigy-gyulladás hatékony kezelése kutyáknál
    Heti Hírek

  • Miért jó, ha a szemes kávéból készítjük el reggeli feketénket?
    Heti Hírek

  • Segítség a megfelelő arányú permetek készítéséhez
    Heti Hírek

  • Mit érdemes tudni a légpuskalövedékekről?
    Heti Hírek

  • A rágcsálók humánus módon történő elkapása
    Heti Hírek

    Milyen műfüves focicipőt válasszunk?
    Heti Hírek

  • Megmutatjuk az audiofil készülékek pótolhatatlan erejét!
    Heti Hírek

  • Valami hasznosat szeretnél csinálni a hétvégén?
    Heti Hírek

  • Mi mindenre jó a méhméreg és a belőle készült kenőcs?
    Heti Hírek

  • Otthoni mozizás csúcsminőségben: milyen TV-t válasszunk?
    Heti Hírek

  • A lángos a történelem sodrában
    Heti Hírek

  • Mi a siker, a meggazdagodás titka? A hangoskönyvekből megtudhatjuk!
    Heti Hírek

    Miért hirdessünk a közösségi médiában?
    Heti Hírek

  • A legnépszerűbb webszerverek nyomában
    Heti Hírek

  • A makramé csomózás ősi technikája, mint modern lakberendezési eszköz
    Heti Hírek

  • A menyasszonyi kiegészítők fontos szerepet játszanak egy esküvőn
    Heti Hírek

  • Hogyan pörgetheted fel az asztalos céged működését egy CRM rendszer bevezetésével?
    Heti Hírek

    Milyen esetekben javasolt az artroszkópos térdműtét?
    Heti Hírek

Programajánló

Hírdetés

Minden jog fenntarva