Az invitáló szerint a kiadványt nem más, mint L. Simon László fideszes országgyűlési képviselő, az Országgyűlés Kulturális Bizottságának alelnöke szerkesztette.
Örömteli minden ilyen hír, de azért egy pillanatra mégis álljunk meg.
Először is – vetődhet fel a kérdés -, ki és mikor döntött a könyv elkészítéséről? Mert, ahogy e sorok írója is – aki pedig árgus szemekkel követi a helyi közéletet -, úgy mások sem értesültek előzőleg róla. Pedig a meghívóból arra lehet következtetni, hogy az önkormányzat a kiadó, tehát a képviselő-testületnek erről illett volna döntenie. Ha ez így van, akkor vélelmezhetően az önkormányzat fizeti a zenészt is, illetve jelen esetben az alkotó honoráriumát, valamint a nem elhanyagolható nagyságú nyomdaköltséget. Persze az is lehet, hogy semmi köze sincs hozzá a városnak, egy vállalkozókedvű kiadó szánta rá magát a megjelentetésére. Majd kiderül…
Természetesen sem a könyv elkészítésével, sem Papp Elek személyével nincs semmi bajunk, ellenben a megjelenés körülménye több kérdést is felvet. A fentieken túl például azt, hogy ki döntött a szerkesztő személyéről? Mi köze van L. Simonnak Nagykőröshöz, azon túl, hogy néhai dr. Simon Ferenc ügyvéd személyében kőrösi rokoni szálakkal is rendelkezik?
Persze tudjuk, L. Simon maga is József Attila-díjas poéta, és bizonyára úgy vélték az illetékesek, hogy egy Arany János városáról szóló könyvhöz ilyen alkotótárs illik. Sokan viszont pont az ellenkezőjét gondolják, mert amíg Aranyt a magyar irodalom legszebb verseinek alkotójaként ismerjük, addig L. Simon művei – finoman fogalmazva is – kevésbé ütik meg a minimális nívót. Ezt nem mi, hanem azok mondják/mondták, akik elolvasták a kulturális tótumfaktummá kinevezett költő műveit.
Idézzünk mi is néhány sort ezekből a remekbe szabott versekből:
 
„vértócsában fekve találtak meg / éppen zenét hallgattam / tudatlan barmok öltek meg / akik nem tudtak táncolni / és büdösek voltak még nálam is büdösebbek”
 
„büdös vagyok / meg kell fürdenem / kimosnom a seggemből az elmúlt három nap papírdarabjait”
 
„bevizeltem / akár egy disznó / a perzselés előtt”
 
„ondómban levő életenergiám / azonban nem tudtam rendesen szabályozni / állandóan ejakulációm volt”
 
„fejem rothadó bőrdarabra hasonlít / hamarosan elpusztulok / bűzlök / akár egy csillag alakú dögvirág”
 
„a szabványosítás veszélyeiről írtam tanulmányt / amikor találkoztunk / átfogott a lábával / megbasztam / a tanítója lettem / az lett belőle / amire vágyott”
„marékszámra dobáltam magamba szpídet / s évekig inasként dolgoztam egy keleti bazárban”
 
„a hazai művészettörténet elfelejtkezett rólam / miközben én már párizsban báboztam / iskolát alapítottam / és egy röhögő törpét követtem / akivel szétbaszott zsidó kurvák seggéről / készítettünk / gipszlenyomatokat”
 
Ez csak néhány sor L. Simon László költői munkásságából, a többi azért ennél konszolidáltabb hangvételben íródott. Mindenesetre válogatott trágárságai miatt korábban Kálmán Olga Egyenes beszédjében is kénytelen volt magyarázkodni. Pedig volt idő, amikor L. Simon egyenesen Petőfihez hasonlította magát. Legalábbis a Népszabadság TV videójában annak idején elmondottakból arra lehet következtetni: „Nem kizárható, hogy én is egy napon a Nemzeti Múzeum lépcsőjéről fogom szavalni költeményeimet”.
Szerencsére ez eddig még nem történt meg, és bízzunk benne, hogy szeptember 8-án a nagykőrösi Cifrakertben sem vetemedik erre…

könyvelő