Valahogy ezt lehet tapasztalni mostanában, amikor felelős politikusok fizetett újságíróikon, szóvivőkön keresztül nyilatkoznak, kerülik a független sajtót, és ellentmondanak a képviseleti demokrácia minimális elvárásának, nevezetesen annak, hogy ők azért lennének, s azért is lettek megválasztva, hogy kézben tartsák a dolgokat.

Az még a jobbik eset, amikor képzett újságírók, riporterek ülnek be tv-stúdiókba vitatkozni a politikusok helyett, vagy fejtik ki gondolataikat ebben vagy abban az újságban.

Viszont azzal már nem igazán lehet mit kezdeni, amikor képzetlen bértollnokok, akik nincsenek tisztában alapvető közgazdasági, jogi, politikai alaptörvényekkel, s csak a felszínen képesek tájékozódni, azt is felületesen, miközben morálisan mélyen az elvárható szint alatt vannak.

Fényképmontázsokat készítenek, buborékot adnak meg nem interjúvolt személyek szájába, és a saját gondolataikat közlik ilyenkor, azt gondolván, hogy ezzel hatalmas politikai tettet és sikert hajtanak végre. Ez emlékeztet engem arra, amikor a varázsló kötőtűvel Vudu-bábukat szurkál, remélve, hogy a bosszúja eléri valódi személyüket.

Holott inkább csak a közvéleményt botránkoztatják meg ízléstelenségükkel és rosszindulatukkal. Mindeközben az őket közpénzből fizető politikusok hallgatnak, és azt hiszik, hogy milyen jól végzik dolgukat. Pedig óriási kárt okoznak az adott település polgárainak azzal, hogy mélyen megosztják őket, és a legprimitívebb emberek hajlamait szolgálják ki ezzel.

Nem hiszem, hogy akár országosan, akár helyben is a regnáló hatalom számára ez az állapot ideális lenne. Az csak tévhit, hogy a politikus így elkerüli a közvéleménnyel, vagy a problémákkal való szembesítést. Véget kellene már vetni ennek a struccpolitikának, azaz a hatalmon lévő politikusok média elkerülésének és a fejek homokba dugdosásának.

Még a rendszerváltás előtti egypárti politikusok is felvállalták a vitát, ma nem ez történik. Rendezvényeken pöffeszkednek, fényképeztetik magukat, mintha ez a talmi dicsőség elegendő lenne a tekintély megőrzésére, és a tudás megmutatására.

Aztán baki baki hátán, tévedések tévedések hátán, elírások elírások hátán, a nép meg csak bámul, hogy milyen „nagy emberek” vezetik őket. Az ember azt hinné sokszor, hogy időutazáson vesz részt, mert a két világháború közötti Horthy-rendszer kosztümjeit véli felfedezni a magát mutogató „elitben”.

Körülbelül csak erre képesek, ők már megvalósították maguk számára az úri Magyarországot.

Sújtásos, zsinóros menték, oldalukon kard, a hölgyeken pedig esernyőnyi kalapok pompáznak. Ezeket még az angol királynő is megirigyelhetné.

Na, de visszatérve az alapproblémára, nem lehet úgy politikailag villogni, hogy semmiről semmit sem mondunk, hanem ezt megfizetett szóvivőkre, bértollnokokra bízzuk.

Igen, a gyeplő, ha egyáltalán van, már régen a kocsit húzó lovak közé került, és a lovak gondolják úgy, hogy tudják a helyes irányt!

ábrahám