booked.net

Hírdetés

Nyilatkozatot adott ki a törteli polgármester és a képviselők is

2023. január 25., szerda 19:33

Előző heti lapszámunkban megírtuk, hogy nyilvános ülés keretében feloszlatta magát Törtel község képviselő-testülete 1–6 arányban, azaz a polgármester kivételével minden képviselő a feloszlatás mellett tette le voksát. Azóta Törtel honlapján megtalálható a Képviselő-testület rendkívüli ülésének jegyzőkönyve is, melyet érdemes elolvasni. Ígéretet tettünk Olvasóinknak, hogy a jelenlegi helyzettel kapcsolatban a napokban megkeressük Godó Tibor polgármestert, és a képviselőket is. Godó Tibor nem kívánt külön interjút adni, arra kért, hogy a nyilatkozatát hozzuk nyilvánosságra változtatás és kommentár nélkül. Arra azonban ígéretet kaptunk, hogy január 31. után keresni fogja szerkesztőségünket.

Godó Tibor nyilatkozata:

„Lakossági Tájékoztató!

Tájékoztatom Önöket, hogy a 2023. január 9. napján megtartott rendkívüli nyilvános Képviselő-testületi ülésen a Képviselő-testület az 1/2023. (I.9.) határozatával, Törtel Község Önkormányzata Képviselő-testülete feloszlás kezdeményezése tárgyában, név szerinti szavazással, minősített többséggel a Képviselő-testület feloszlása mellett döntött.

Tisztelt Törteli Lakosok!

Tisztelt Választópolgárok!

Az általam elkészített és a Képviselő-testület részére megküldött előterjesztést itt olvashatják.

Tisztelt Képviselő-testület!

A 2022. december 16. napján, 4 fő önkormányzati képviselő által elkészített, majd a polgármester és a jegyző részére átadott „Települési Képviselők Indítványa” című okirat tartalmi részével kapcsolatos észrevételeket az alábbiak szerint teszem meg. Fontosnak tartom megjegyezni, hogy a keletkezett okirat, nem felel meg a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény 325. §-ban meghatározottaknak, azaz „A teljes bizonyító erejű magánokirat” követelményeinek. Véleményem szerint a keletkezett okirat ebben a formában joghatás kiváltására alkalmatlan. Az említett törvényhelyben foglaltakat részletezni nem kívánom, az mindenki számára elérhető a jogtárban. Nem jogszerű azon felkérésük, hogy a jegyző adjon tájékoztatást „a rendkívüli testületi ülés tárgyának jogi formájáról és eljárásrendjéről”. A jegyző feladatkörét a „Magyarország helyi önkormányzatairól” szóló „2011. évi CLXXXIX. törvény” (a továbbiakban Mötv.) egyértelműen meghatározza. A képviselői indítványban jegyzett felkérés nem tartozik a jegyző feladatkörébe. (Az időközi választás rendjéről és a várható költségekről jegyzői előterjesztés készül.)Tájékoztatom Önöket, hogy a képviselő-testület feloszlására készült indítványban foglaltakra figyelemmel, a polgármester készíti el az előterjesztést. (Jogszabályi hivatkozás a feloszlásra és az alakuló ülésig történő feladatok ellátására és a hatáskör gyakorlására: „Mötv. 55. § (1) A képviselő-testület a megbízatásának lejárta előtt név szerinti szavazással, minősített többségű döntéssel kimondhatja a feloszlását. (3) A képviselő-testület az új képviselő-testület alakuló üléséig, a polgármester az új polgármester megválasztásáig ellátja feladatát, gyakorolja hatáskörét.) Az indítványban rögzített indokokra, a következő kérdések merültek fel. Mire alapozták az aláíró képviselők a fokozódó feszültséget? Mire alapozták azon indokot, hogy a település érdekében járnak el akkor, ha feloszlatják a képviselő-testületet? Milyen módon sérült a település érdeke? Talán nem voltak megfelelően előkészítve a testületi ülések? Miért nem tudnak együtt dolgozni a polgármesterrel? Milyen döntésekben akadályozta meg a polgármester Önöket? Konkrétumokat nem jelöltek meg! Önök a megválasztásukat követően esküt tettek, melyben fogadalmat tettek arra is, hogy a település fejlődésének előmozdítása érdekében lelkiismeretesen teljesítik a feladataikat. Ez a kezdeményezés nem arra utal, ez nem szolgálja a település érdekét! A településen folyamatban volt beruházások befejeződtek egy kivételével, amely nem más, mint az óvodai projekt. Kérdésként merül fel az, hogy a Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottság elnöke milyen intézkedéseket tett a projekt eredményes befejezése érdekében? Nem kaptunk beszámolót, de bizonyára tudja majd pótolni. Megjegyzem – és ez a választási joggal összefüggő kérdés is –, amennyiben bármely közösségi megbízatást elfogadó személyek hivatkoznak megbízóik véleményére – adott esetben – elégedetlenségükre, akkor indokolt lenne – jelen esetben a képviselő-testület feloszlását és a polgármester „leváltását” célzó kezdeményezés kapcsán – legalább annyi választói akaratot igazolni (természetesen írásban rögzítetten; név, lakcím stb.), mint amennyi az adott polgármester megválasztását és a képviselő-testület létrehozását a korábbiakban megcélozta.

választópolgárok akarata láttatásának hiánya alapján csupán annyit lehet megállapítani, hogy 4 fő települési képviselő, akár önös érdektől, vagy mások által sugalmazottaktól vezérelve, az eskü szövegében foglaltakat nem feltétlenül megtartva, és a közösség nem bizonyított érdeksérelmére hivatkozva, a képviselő-testületet fel akarja oszlatni. Fontos szem előtt tartani azt, hogy a választópolgárok többségi akarata nem nyert bizonyítást! Kérem, hogy ismét olvassák el a Mötv. I. fejezetében, a II. fejezetében és a III. fejezetében foglalt azon rendelkezéseket, amelyek a képviselői kötelezettségre és a felelősség kérdésére egyértelmű választ ad! A települési képviselő megválasztásával, illetve a megbízatásának elfogadásával nem egy olyan jogviszony jön létre, amelyben a települési képviselőnek komoly jogszabályi követelményeket kell teljesítenie, választópolgárai felé pedig elszámolási, számadási kötelezettséggel tartozik. Ennek körébe pedig nem fér bele az, hogy egy települési képviselő komoly és megalapozott indokolást mellőzően olyan nyilatkozatot tesz, hogy nem tud a polgármesterrel együtt dolgozni. A települési képviselőnek gyakorlatilag folyamatosan el kell tudni számolnia a választópolgárai felé, nevezetesen, hogy mikor, milyen ügyben és milyen intézkedéseket tett a település egészének érdekét képviselve, amely során teljes mértékben beletartozik annak megokolása is, hogy miért nem tud normálisan működni a képviselő-testület. Ehhez pedig az, hogy a polgármester nem szimpatikus, túlságosan is szubjektív kategória! Megjegyzem még, hogy önmagában az, hogy a képviselő-testület feloszlatja önmagát, nem jelenti azt, hogy az egyes települési képviselő bármilyen személyes felelősség alól is mentesülne, ugyanis a képviselői megbízatásának időtartama alatti felelősség továbbra is terheli a képviselői megbízatásának megszűnése napjáig. Amennyiben tehát a képviselő-testület feloszlásának kimondása „csupán” egyéni érdeket szolgál (mentesülés a személyes felelősségre vonástól), ez a megoldás nem fogja a kívánt célt eredményezni! A korábbiakban már többször felmerült a felelősség kérdésre a polgármester személyére utalással. Ne menjünk el amellett, miszerint a helyi önkormányzat gazdálkodásának biztonságáért a képviselő-testület a felelős! Megjegyzem azt is, hogy a települési képviselő személye szerint és személyesen is felelős a helyi önkormányzat gazdálkodásának biztonságáért. Ezt a személyes felelősséget magában foglaló kötelezettségét pedig a települési képviselő a rá irányadó jogszabályok és szabályzati rendelkezések maximális teljesítésével tudja maradéktalanul teljesíteni, és e felelősség alól még akkor sem mentesül, ha időközben lemond képviselői megbízatásáról. Az Mötv. rendelkezik arról, hogy önkormányzati rendeletben (SzMSz.-ben) kell meghatározni a bizottságokat, a bizottságok tagjainak számát, a bizottságok feladat-és hatáskörét, a működésük alapvető szabályait. (Törtel Község Önkormányzata Képviselő-testületének 35/2017. (XII.15.) önkormányzati rendelete (Szervezeti és Működési Szabályzat; SzMSz.) Fontosnak tartom kiemelni a bizottságok munkáját, hiszen az ő feladatuk az, hogy a képviselő-testület döntéseit előkészítsék. A pénzügyi bizottság (jelen esetben a Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottság) jelentős szerepet kapott a helyi önkormányzat belső kontrollrendszerében, amelyből most a Mötv. 120. § (2) bekezdésében foglaltakat emelném ki. „A pénzügyi bizottság vizsgálati megállapításait a képviselő-testülettel haladéktalanul közli. Ha a képviselő-testület a vizsgálati megállapításokkal nem ért egyet vagy a szükséges intézkedéseket nem teszi meg, a vizsgálati jegyzőkönyvet az észrevételeivel együtt megküldi az Állami Számvevőszéknek.” A települési képviselő személyes felelőssége és számonkérhetősége a bizottsági formában történő működés során már jelentkezik. A bizottsági elnöki feladatok ellátása a legszigorúbb elszámolási kötelezettséget vonja maga után, amely elszámolási kötelezettségnek a bizottság elnökének mindenképpen eleget kell tennie.

Tisztelt Képviselő-testület!

Az esetleges időközi választás esetén, annak költségét az érintett települési önkormányzat a saját forrásából köteles biztosítani, jelen esetben az önkormányzat költségvetését 4.819.674 Ft összeggel kell, hogy terheljék. (A részletezést a jegyző által elkészített előterjesztés melléklete tartalmazza.) A központi igazgatásban, kormányzásban (pl. kormányhivatal) senkit nem érdekel, hogy az adott önkormányzatnak van-e pénze, vagy sincs az időközi választásra, a forrást az önkormányzatnak magának kell biztosítania. Több milliós és azonnal jelentkező kiadás merül fel, ráadásul olyan kiadás, ami soha nem térül meg. Már csak ezért is érdemes lenne elgondolkodni, hogy egy olyan időszakban, amikor a fűtés költségét is nehéz előteremteni, szükséges e további költségeket generálni! Szükségtelen megismételni a fentiekben már részletezett kötelezettségek sorát, annyi azonban bizonyos, hogy pusztán a szavazati jog gyakorlása nem elegendő ahhoz, hogy a települési képviselő jogszabályi kötelezettségeit maradéktalanul és a közösség érdekében teljesítse! Nagy a valószínűsége, hogy képviselő-testület „váltás” során, illetve azt követően az új képviselő-testület – már csak azért is, hogy tisztán lássa „elődeinek” tevékenységét –, megvizsgáltatja az önkormányzat gazdasági és pénzügyi helyzetét, illetve megállapíttatja azt is, hogy a képviselő-testület, illetve annak tagjai (az egyes települési képviselők) feladatát hogyan, milyen módon és minőségben látta el. Amennyiben pedig a vizsgálat az egyes települési képviselő vonatkozásában negatív tartalmú eredményt hoz, akkor annak következményeit nyilvánvalóan az egyes érintett személynek kell viselnie. A fentiek ismeretében kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy az előterjesztésben foglaltakat tárgyalja meg, és hozza meg a felelősségteljes döntését! Törtel, 2023. január 5. Godó Tibor Polgármester”

Tisztelt Törteli Lakosok!

Tisztelt Választópolgárok!

döntés meghozatala előtt minden képviselő felé kérdést intéztem, mely kérdésekre adott válaszokat az ülésről készült jegyzőkönyv tartalmazza, amelyet a www.tortel.hu weboldalon, hamarosan, annak feltöltését követően olvashatják. A döntés meghozatala során, a megválasztott 6 képviselő, név szerinti szavazással „igennel” szavazott, a polgármester pedig „nemmel”. A „nem” szavazatot indokolni kellett, amelyek a következők voltak. A Képviselő-testület 6 tagjának döntése egyáltalán nem szolgálja a törteli választópolgárok többségének akaratát! A lehető legrosszabb döntés, amely a település érdekeit sérti, az önkormányzat költségvetését pedig indokolatlanul terheli! Az időközi választás megtartását követően 1 éven belül helyi önkormányzati választás lesz!

Tisztelettel!

Godó Tibor s.k.

Polgármester”

A képviselők nevében Czeróczki Ferencné alpolgármester annyit mondott, hogy külön interjút nem kívánnak adni, közös nyilatkozatukkal tájékoztatják a lakosságot.

A képviselők nyilatkozata:

„Tisztelt Törteli Lakosok, Tisztelt Választópolgárok!

Törtel Község Önkormányzata Képviselő-testületének alulírott tagjai az elmúlt napokban bekövetkezett eseményekhez kapcsolódva az alábbi nyilatkozatot adjuk ki.

Mint arról már a Godó Tibor polgármester úr tájékoztatásaként Törtel Község Önkormányzata Hivatalos Facebook oldalán olvashattak, a 2023. január 9-én megtartott Képviselő-testületi ülésen Törtel Község Önkormányzata Képviselő-testülete név szerinti szavazással, minősített többséggel, 6:1 arányban a Képviselő-testület feloszlása mellett döntött.

Ma délután a település honlapjára felkerült és ott olvasható a testületi ülés jegyzőkönyve.

A szavazás előtt minden képviselő megindokolta döntését, az ülésen jelenlévők ezt hallhatták, a lakosság pedig megismerheti mindenkinek az álláspontját, amennyiben elolvassa a jegyzőkönyvet.

Ezt megismételni nem kívánjuk, ezért is vártunk a jegyzőkönyv megjelenéséig, mely az alábbi linken olvasható: https://tortel.asp.lgov.hu/.../2023-01-9-kt.-jegyzokonyv.pdf

A lakosság ne várjon tőlünk olyan nyilatkozatot, amelyben pletykákat erősítenénk meg vagy cáfolnánk meg, mert mi közös akarattal a bíróságra bíztuk az igazság kiderítését.

A Képviselő-testület minden esetben Magyarország jogszabályai szerint járt el. Véleményünk szerint minden jogkövető törteli választópolgár megérti, hogy intézkedéseket csak a jelenleg hatályos jogszabályok mentén, illetve az azokban foglaltak szerint lehet megtenni.

A döntésünk meghozatala hosszú vívódás eredménye és azt sem állítjuk, hogy ez a választópolgárok többségi akarata, hisz minden választópolgárt nem lehet megkérdezni. Azt, hogy hogyan vélekedik valójában jelenleg a település csak egy választás tudja megmutatni.

Emiatt úgy ítéljük meg, hogy döntésünk a település érdekét szolgálja, hisz enélkül nem tudhatjuk milyen a polgármester és a testület valós támogatottsága és hogy a település lakói valójában kire bíznák a falu irányítását.

Mindannyian köszönetünket fejezzük ki a lakosságnak, hogy bizalmukkal megtiszteltek Bennünket és hogy támogatták munkánkat.

Antalné Petrovics Erika

Czeróczki Ferencné

Jaczina Zoltánné

Kónya Miklós

Mihály Tamás

Tóth Gábor”

K.Zs.B.T.

Kapcsolódó hírek

Programajánló

Hírdetés

Minden jog fenntarva