Az alkotás tehát szorosan kapcsolódik a Mühl-családhoz, nem véletlen, hogy Nándor is nagyot alkotott a saját szakterületén. Október végén frenetikus show keretében, a közönség hatalmas ovációjával kísérve ünnepelte üzlete 30. születésnapját, melyről a rendezvényt követően lapunk is beszámolt. Most a jubileum kapcsán egy kávé mellett beszélgettem magával az alkotóval a Tímár Ház kerthelyiségében, s bár természetesen szót ejtünk a showról is, de fő célom mégis az, hogy az interjúból kirajzolódjon Mühl Nándor személyisége.

Heti Hírek (HH): Ritkán kezdődik egy szülinapi buli a „Mocskos idők” című dallal…

Mühl Nándor (MN): Valóban, de ez nem csak a jubileumról szólt. Ezzel fejeztem ki a szolidaritásomat a pedagógusokkal. Ezért is épült a divatbemutató tematikája egy órarendre.

HH: Miért fontos ez számodra?

MN: 14 éves a lányom, 17 a fiam. És dühös vagyok a rendszerre, mert hagyják a jövőt veszni azáltal, hogy az oktatást és a kultúrát tönkreteszik. Ezek nélkül nincs nemzet. Egyébként sokat töprengtem a bemutatóra készülve, hogy melyik kedvenc dalom legyen a nyitó szám, az Európa Kiadótól a „Mocskos idők”, vagy az „Ez a város”.

HH: Ez a város? Ez kritika lenne Nagykőrösre nézve?

MN: A dal refrénje így szól: „Ez a város egy távoli bolygó, Itt élni nem rossz, itt élni nem jó”. Én ugyanezt érzem Nagykőrössel kapcsolatban is. Vannak erényei a városnak, például az, hogy gyönyörű a település a maga egyszerűségével és zegzugosságával, ideköt minden emlék, tehát nagyon szeretem, de be kell vallani azt is, hogy vannak bajok, ami miatt meg nem igazán jó itt élni. Én például szégyennek tartom, hogy az önkormányzat a legnagyobb munkáltató a településen. Ráadásul rengeteg vidékit alkalmaz, miközben a kőrösiek vidékre járnak dolgozni. Ez nekem fájó pont azért is, mert édesapám főmérnök volt a Nagykőrösi Konzervgyárban, és Közép-Kelet-Európa legnagyobb konzervgyárát hagyták veszni a ’90-es évek elején. Ehhez nyilván nincs köze a jelenlegi városvezetésnek, de ahhoz igen, hogy ma sem képesek annyi munkahelyet teremteni, hogy a helyi lakosok zömének ne kellene ingázni.

HH: Te viszont teremtettél itt munkahelyet. Ráadásul nagyon stabil üzletet, hisz gyakorlatilag a rendszerváltás óta minden „vihart” sikeresen túléltetek. Hogyan kezdődött? Miért pont a divatáru lett a hivatásod?

MN: Nagykőrösön születtem, és itt is jártam ki az iskolákat. A Szolnoki úti Kopa Iskolában kezdtem az általános iskolai tanulmányaimat, „Petőfisként” végeztem, ami akkor még a mai Arany Iskola helyén volt. Utána itt tanultam a gimnáziumban. 1982-ben, amikor kezdtem a gimnáziumot, a szüleim vettek Tiszakécskén egy úgynevezett butikot. Édesanyám vezette a divatáru üzletet, de innentől kezdve én az iskolaszünetekben szinte mindig itt dolgoztam. Akkor el is döntöttem, hogy ezt a szakmát szeretném folytatni. Szeretnék anyunak segíteni. Látták a szüleim az elszántságomat, így nem is erőltették a továbbtanulást. 1990 augusztusában szereltem le a seregből, és édesapám úgy várt, hogy kivett nekem egy másik üzletet Tiszakécskén, amiben bent volt egy csomó szőnyeg, egy szék, és az volt a dolgom, hogy áruljam a szőnyegeket. De ez nem az én világom volt, úgyhogy anyukámmal megosztottuk árut, és így a továbbiakban én is divatáruval foglalkoztam. Édesanyám váratlan halála után döntöttünk úgy, hogy Nagykőrösön folytatom az üzleti tevékenységemet, így a Black Point 1992. november 30-án nyitott azzal a céllal, hogy egy városiasabb környezetben megtalálja önmagát.

HH: Az üzletről sokkal inkább a csillagos ötös érdemjegy jut az eszembe, mint a fekete pont! Miért lett ez a neve?

MN: Jaj, köszönöm, de névadáskor arra gondoltunk, hogy ha Pesten a körúton lehet Kék Elefánt, akkor miért ne lehetne Nagykőrösön a Ceglédi úton egy Fekete Pont? És 30 év távlatából úgy tűnik, bejött a névválasztás.

HH: Hogyan sikerült ennyi év alatt megőrizni a stabilitást? Nem volt konkurencia, ami megingasson?

MN: Én mindig úgy éreztem, és ma is így látom, hogy nincs és soha nem volt konkurenciám Nagykőrösön. Azért érzem így, mert soha nem néztem, hogy ki mit csinál. Én hittem magamban és tettem a dolgomat. Ráadásul jó hangulatban, jó kollegákkal. Mi ugyanis úgy dolgozunk, hogy én nem játszom a főnököt. Mert úgy jó a csapat, ha mindenki mosolyog. ha mindenki élvezi a munkát. Ha gond van, azt természetesen meg tudjuk beszélni. Ami fontos még – és ezt a dánoktól tanultam –, hogy én csak úgy gyarapodok, ha a munkatársaim is gyarapodnak. Meg kell becsülni egymást! Akit megbecsülnek, az szintén megbecsüli a munkahelyét, és akkor ő is mindent megtesz a sikerért. Nálam jobban keresnek a munkatársak, mint a pedagógusok… Erről jut eszembe, hogy jó volt azt látni, hogy sok pedagógus volt a divatbemutatón.

HH: Különleges volt a tematika, a dalválasztás és maga a történet is…

MN: Két dolog inspirálta az este mondanivalóját. Először is, amikor egy márka megszületik, adnak hozzá egy mesét. Ez a gondolat adta a Black Point Radio Show divatbemutató meséjét. Nekem ez a szezon arról szól, hogy a Black Point fiú alapít egy rádiót. Egy olyan rádiót, ami 100%-ig magyar zenét játszik, de olyan magyar előadóktól, együttesektől, akiknek a zene a fontosabb és nem a pénz. Őket nem hallani a közmédiában. Másodsorban pedig ezzel a műsorral fejeztük ki a pedagógusok melletti kiállásunkat. Az órarend és a hozzájuk választott dalok is a mai helyzetet tükrözték leginkább.

HH: Bátor kiállás… Sokan nem merik felvállalni azt, amit gondolnak.

MN: Úgy gondolom, hogy nincs mitől tartanom. Aki ismer, tudja, milyen értékrend szerint élek. A liberális értékeket alapértéknek tartom, és egyébként sokan élnek eszerint úgy, hogy nem is tudják! Szörnyű, hogy szitokszóvá tették, pedig szerintem a liberalizmus a békés egymás mellett élést jelenti. Vagyis tisztelem a többi embert, olyannak amilyen. Nem szeretnék beleszólni az életükbe, viszont én is elvárom, hogy ők se törjenek be az enyémbe. Hagyjanak engem nyugodtan élni. Mindenki a tehetsége révén tudjon boldogulni. Ha kell, ebben hajlandó is vagyok segíteni! Jó lenne, ha az emberek egymást megértve, egymást segítve lennének képesek működni. Ha ez így lenne, akkor jönne össze egy normális ország és nem olyan, amilyennek most látjuk. Sajnos… Bajok, problémák mindig adódnak az életben. Természetesen a Black Point 30 éve alatt is voltak hullámvölgyek, de végül is sikerült azt az energiát és egzisztenciát megtartanom, amit a drága szüleimtől kaptam. Ma is az visz előre, hogy ezt az „örökséget” tovább adjam a gyermekeimnek, hogy ugyanúgy indulhassanak a felnőtt életbe, ahogy engem elindítottak a szüleim. 

K.Zs.B.T.