(Arra vonatkozóan nincs adat, hogy a ma mesterkéltnek ható „ugorkából”, hogyan, és miért lett „uborka”. Törődjünk bele a ma használatos „uborkába.” Már csak azért is, mert ez az uborka, már nem az az ugorka!)
A város, akkoriban feltörekvő, fejlődő, magas szintű kertkultúrájának legismertebb terméke – a „salyáta” és a „möggy” mellett – az uborka volt. Ez tette a XIX. század utolsó harmadára híressé Nagy-Kőröst.
De nem csak híressé, hanem gazdaggá is tette a várost a kertészkedés haszna. Sajnos, mára a „kőrösi ugorka”, – mivel termesztése sincs, és nem is ismerik –  nincs többé!

A város akkori főkertésze, Havasy Mihály 1930-ban, felolvasást tartott a rádióban: „A kőrösi ugorkáról”. Szerencsénkre a szöveg nyomtatott változata megmaradt a város levéltárában. Így mint hitelt érdemlő információkat, és adatokat tartalmazó tanulmány, alkalmas a rá való hivatkozásra és idézünk is belőle. (Nem mellékesen a termelés módjára, gyermekkoromból magam is emlékszem, ami már-már feledésbe merült.)
Nos, a bevezetőben Havasy úr elmondta, hogy a kobakosokhoz tartozó növény Kelet-Indiából származik, ahol több ezer éve termesztik, étkezési célra és hűsítő italokat is készítenek belőle. Magyarországon a törökök közbejöttével lett ismert, és kezdték termeszteni. A nagy, és fehér húsú fajtákat főzelékként, a középhosszú, zöldhúsút ecetesnek, vagy kovászos uborkának használják.

A kőrösi, középkötött, korán melegedő talaj nagyon megfelel az ugorka termesztésére. „(…) Ennek következtében már a XIX. század elején megismerték és megkedvelték Európa nagyvárosaiban (Bécs, Berlin, Drezda, Prága, Varsó, Szentpétervár) a körösi ugorkát. Miután kiépült a vasúthálózat, az igény egyre nőtt! A múlt század ’20-as éveiben már 6-700 katasztrális holdon termelték, és így több száz ember, (…) főként pedig a szegényebb osztályhoz tartozó nép, feles művelési alapon (…)” jutott biztos megélhetéshez.

A városi főkertész elmondta, hogy az uborkatermesztés együtt jár a „salyáta” termesztéssel, amiből szintén jelentős exportbevétele van a városnak.
A két növény együttes termesztését nagyon praktikusan oldotta meg a kőrösi nép! Erre szolgáltak a városban sokfelé a „salyátás-kertök”:
Októberben a bőven trágyázott, kellően előkészített talajba elültették a salátapalántát. Holdanként 80.000-100.000 tövet, 40-80 centis növény és sortávolságra. Így jutott hely a tavasszal sorra kerülő uborkavetésre is.
Koratavasszal, Húsvét táján már „fejesedik” az őszi salyáta, és megkezdődik a szürete, a „kivágás”. Ezzel tizennéhány nap alatt végezni kell, mert ha „mögöregszik” elveszíti zsengeségét, és zamatát. Keserű lesz.
„Az ugorka vetési ideje újévtől számított száz nap körül van, amikor is a kihagyott fészeknyi helyet egy lapátnyi érett trágyával, még egyszer megmunkálják és az így előkészített fészekbe, a langyos vízben 24 óráig áztatott ugorkamagból, 5-6 szemet dugunk, 3-4 cm mélyen.”

„A késő őszig tartó folyamatos uborkaszedés elérése céljából ezt a vetést – pótlást – júniusig többször meg kell ismételni, így az ugorka sokszor szeptember végéig szedhető.”
„A korai szedés érdekében manapság cserépben, vagy gyeptéglában palántát szoktak nevelni, és azokat a jó idő beálltával kiültetik. A kibúvó növénykéket ’bukrojják’, és rendszeresen gyomtalanítják.”
Kapáláskor ügyelni kell a gyökerek és az indák épségére. A beteg növényeket azonnal össze kell szedni és elégetni a fertőzés megállítása miatt! Az így gondozott tövekről június közepe tájától folyamatosan lehet szedni az ugorkát.
„A szedés minden harmadik napon az esti, és a kora reggeli órákban történik. A felhasználásnak megfelelően válogatják, és kosarakban, vagy zsákokban viszik a piacra, ahol a nagykereskedők megvásárolják, csomagolják és viszik a vasútra.”
Mivel a hazai, nagyüzemi savanyítás nincs megoldva, jelentős mennyiséget szállítanak a znaimi savanyítókba, ahonnan ’Znaimi ugorgaként’ kerül vissza Nagykőrösre is.”
A felolvasásban néhány adat is elhangzott a termelt mennyiségekről. 1881-ben 11.693 q uborka, 22 q saláta. 1900-ban 41.345 q uborka, 5.451 q saláta, és 1929-ben 87.370 q uborka, és 9.232 q saláta került exportra!  Ezek mellett több gyümölcsféleséget is elszállítottak. A szorgalmas kőrösi nép dicséretével zárult az előadás.

A Hírlap 1928. július 22-én beszámolt dr.Tellmann Károly miniszteri tanácsosnak a Rosenfeld Testvérek gyümölcscsomagolójában tett látogatásáról, ahol megszemlélte az export-uborka előkészítését és csomagolását.  Ennek kapcsán azt is olvashatjuk, hogy Rosenfeld Soma volt az első helyi kereskedő, aki 1870 körül megteremtetett a külföldre történő szállítás lehetőségét.

Fiai, Sándor és Pál folytatták a munkát, és folyamatosan bővítették a piacot is meg a választékot is. A saláta, az uborka mellett dinnye, barack, meggy, szilva, szőlő, alma is nagy mennyiségben került külföldre.
A ’30-as évek elején, fizetési nehézségeik miatt Rosenfeldék csődöt jelentettek. Benedek testvérek léptek a helyükre, és baromfival, első sorban pulykával bővítették a kínálatot.

1932-ben Benedek László már az egyenletes minőség fontosságáról nyilatkozik!
Hírlap, 1929. július 23.: szenzáció, hogy angol pénzemberek érkeztek a városba, akik konzervgyár létrehozását fontolgatják.
„A nagykőrösi savanyítani való uborkának az abszolút fölénye valamennyi vetélytársával szemben, hogy konzerválás után megmarad olyannak amilyen eltevéskor volt. Nem lyukad ki a közepe, nem nyílik benne hosszú üres sáv, mint a többieknél. A legmesszebbmenőkig megfelel az angol háziasszonyok kényes igényének.”
Még két említésre érdemes hírrel találkozunk a korabeli újságokban az uborkáról.
1933 júliusában, a Magyar Királyi Erjedéstani Intézet megbízásából savanyítási és más konzerválási kísérletek kezdődtek a Nagykőrösi Kertészeti Egyesületnél.
Végül ’34. április 15-én a Híradó ezt írta: „Móricz Zsigmond megtekintette a nagykőrösi uborkavetést. Az év „századik napján”, mikor a kicsirázott uborkamagot vetik és „bukrolják”.
A ”kőrösi ugorka” küzdelmekkel teli évszázados története néhány évtizede véget ért. Ma már az intenzíven, fóliaházakban termelt uborkának semmi köze nincs a régi „ugorkához”.
De ugyan ez mondható a salátáról! De az is, hogy a mi salyátánknak is megvolt a maga konkurenciája, mégpedig nem is olyan távol, a legnagyobb külországi piacától, Bécstől. A Fertőt északi szélén, Nezsider adta a bécsi saláta-piac nagyobb hányadát.
Már akkor is inkább Neusield am See-nek mondták „osztrákul”. Trianon után pedig elvették tőlünk az egész „Őrvidékkel” együtt.
Ezek után nem tudni, termelik-e még Znaimban az egykor híres uborkájukat a csehek, vagy a „sógorok” a nezsideri salátát?

Azt viszont tudjuk, hogy napjaink Kőröse nem a hagyományairól – saláta, uborka – ismert, hanem olyan botorságok emelik a „hírnevét”, mint a cifrakerti „futókör”, vagy az egyesületnélküli székház a Csónakázó-tó szomszédságában…
Hogy Móricz Zsigmondnál maradjunk: „Az élet így megyen!”
(u.i. „Zsiga bácsi” gyakran megfordult a városban, a ’30-as, ’40-es években. Volt, amikor hozta két kislányát is. Ilyenkor az S. Hegedűs családnak volt baráti vendége. Egyébként nagy tisztelője volt Dezső Kázmér polgármesternek!)

Tóth Barna