A Wikipédia szerint a görög mitológiában Narcissus egy délceg ifjú volt, aki sosem látta a tükörképét. Echo nimfát Héra megátkozta fecsegéséért, hogy „mindig övé legyen az utolsó szó”. Echo látta Narcissust az erdőben, de nem szólhatott hozzá, hisz az átok miatt nem szólalhatott meg elsőként. Amikor Narcissus megszomjazott, megállt a tónál, hogy igyék, és a vízben – akkor életében először – meglátta a tükörképét. Még sosem látott annál szebbet, beleszeretett, és beszélni kezdett hozzá. Echo követte, és mindig megismételte szavait. Mivel Narcissus nem tudta, hogy amit lát, az csak saját arcának tükröződése a vízben, azt hitte, hogy az szól hozzá, így szerelme még inkább elmélyült. Mivel szerelme nem teljesülhetett be, Narcissust elepesztette a sóvárgás és virággá változott, mely azóta is őrzi a nevét (nárcisz).
A nárcizmus lényege, hogy az illető saját személyiségét mások rovására, mindenek fölé helyezve imádja, érdeklődése központi tárgyaként kezeli, továbbá a kielégülésnek olyan egoista és kíméletlen keresését jelenti, amely a dominancia és a kritikátlan igyekezet (ambíció) révén valósul meg. A pszichológiában a nárcisztikus személyiség az, aki nagyon szereti magát.
Kívülről nézve úgy látszik, hogy a nárcisztikus személy nagyra tartja magát, holott gyakrabban éppen az ellenkezője, az alacsony önbecsülés az igaz. A nárcisztikus ember számára az embertársakkal való összehasonlítás során születik meg az én értéke, ezért neki nem elég, ha ő jó, vagy nagyon jó, neki a legjobbnak kell lennie.
Aki figyelemmel kíséri a nagykőrösi közéletet, ismerősnek találhatja a jellemzést egy-egy helyi politikus viselkedését tekintve.
Sokszor leírtuk már példákkal is alátámasztva e lap hasábjain, hogy Czira Szabolcs képtelen elviselni olyan embert, aki mást gondol, mond, mint ő, netán a legjobb szándékkal vezérelve ellenkező véleményen van. Lehet ő évtizedes harcostárs – lásd Kustár Tamás –, ha mást mer mondani, legyőzendő ellenséggé válik egy pillanat alatt. Ezt látva szinte törvényszerű a hasonszőrű figurák feltűnése, a narcisztikus viselkedési minta terjedése.
Az önimádás egyik jól beazonosítható jele az a fotódömping, amit a fideszes képviselők, élén a polgármesterrel, a nagykőrösi emberekre zúdítanak. A tévedhetetlenségükben szentül meggyőződött városvezetők minden lépését fotós kíséri, aki jól nevelt szolgaként teszi a dolgát, kielégítve a politikai nárcizmus jeleit magán viselő főnöke minden vágyát. Hogy utána nyomtatva és interneten is cunamiként ontsa az adófizetőkre, akiknek a forintjai teszik mindezt lehetővé.
Körtvélyesi Attila ugyancsak erős politikai nárcizmussal rendelkezik, talán még Czira fölé is nőtt az elmúlt években. Lubickol a fényképezőgépek kereszttüzében, még egy közlekedéstechnikai tükör is olyan mutogatással járó izgalmat vált ki belőle, amit csak úgy képes tompítani, ha közben fényképezteti magát. Fürdik a lájkokban, amiből van bőven, hiszen ez mára a megfelelési kényszer, a szolgalelkűség egyik kifejező eszköze lett. Nem ismer határokat, ha kell, a családját is feláldozza a minél több „tetszikért”, ahogy tette a legutóbbi motoros találkozón, ahol a karonülő kisfiával, és egy maga elé tartott motoros pólóval pózolt a fényképezőgépnek. Van erre más magyarázat, mint a politikai nárcizmus?
Egy ilyen közegben már senki sem lepődik meg Holló Róberten, az újdonsült városatya „szerénységén”, aki, mint a Gong rádió bemondója, „sztárnak” nevezi magát, úgy hirdetve az arra szakosodott internetes oldalon a szolgáltatásait. Az öltözködési kényszere, az alapvető illemszabályokat felrúgó megjelenése, vélelmezhetően mind oda vezethető vissza, hogy ő képviselőként, valódi teljesítmény hiányába így akar többnek látszani, az átlagember fölé nőni.Sajnos nincs egyedül…
Nyitókép forrása: nagykoros.hu
könyvelő
