A dinoszauruszok visszatértek – már megint. A Jurassic World: Újjászületés című új film nemcsak a jól ismert őshüllőket hozza vissza a vászonra, hanem a kérdést is: tényleg szükségünk van-e újabb részre ebből franchise-ból? A válasz nem olyan egyértelmű, mint egy T-Rex üvöltése.

A film, amelyet Gareth Edwards rendezett, nem titkoltan a nosztalgiára épít: a Spielberg-féle első Jurassic Park emléke minden képkockán ott lebeg, mint egy árnyék a szavannán. Vannak látványos üldözések, pörgős akciójelenetek, hatalmas morgások és persze az elmaradhatatlan „mi történik, ha az ember megpróbálja uralni a természetet” kérdés. Mindez szépen fényképezve, hatásos zenével, és természetesen dinókkal, mert nélkülük semmi sem lenne ugyanaz. A látvány lenyűgöző, a CGI most is csúcskategória, a mozis élmény garantált. A hangok szuperek, még én is megijedtem egyszer-kétszer, ami rám nem jellemző.

Scarlett Johansson új főszereplőként hozza a szokásos erőt és karizmát, mellette Jonathan Bailey és Mahershala Ali is próbálják új energiával feltölteni a sorozatot. És bár kétségtelenül ügyes húzás volt ilyen színészeket bevonni, az is világos, hogy a történetmesélés terén a film nem igazán újít. A legtöbb kritikus egyetért abban, hogy a Jurassic World: Újjászületés nem több mint egy jól megcsinált „újramelegítés” – ízletes, ismerős, de meglepetések nélküli. Olyan, mint egy mikrózott maradék: jól esik, de már tudjuk, mit kapunk. De bevallom az őszintét. Szerintem Scarlett Johansson vitte a hátán a filmet, számomra egy rakás ismertlen szereplővel.

Persze vannak, akik épp ezt szeretik benne. A dinók iránti rajongás nem kopik, és az újabb generáció számára ez lehet az első valódi Jurassic-élmény – már ha nem látták a klasszikusokat. A közönségreakciók is megosztottak: a látványos akciók és a régi filmekre tett utalások sokakat elbűvöltek, míg másokat inkább az zavart, hogy a film újfent ugyanazt a lemezt játssza, amit már harminc éve is hallgattunk. Engem inkább részletek zavartak benne.

Külön érdekesség, hogy a film tudományos hitelessége ezúttal is megkérdőjelezhető. Két spanyol paleontológus például részletesen elemezte a benne szereplő fajok ábrázolását, és arra jutottak: továbbra is több a fikció, mint a tudomány. A tollak, a méretek, a viselkedés – mindezek gyakran inkább a látvány kedvéért vannak ott, mintsem a pontosság érdekében. Sőt igazából ismét van egy „főgonosz” dínó, ami meglepő de nem a Rex, hanem egy kikísérletezett faj, ami inkább hajaz egy Alien és egy beluga keresztezésére. De hát ki megy moziba tudományos cikket nézni?

A Jurassic World: Újjászületés tehát nem forradalom, inkább tisztelgés. Egy látványos, nosztalgikus hullámvasút, ami leginkább azoknak szól, akik még mindig szívesen visszamennének Isla Nublarra – akkor is, ha már sokadszor. Nem biztos, hogy ez a rész lesz a kedvencünk, sőt, nekem biztos nem, de egy moziban, popcornnal a kézben még mindig izgalmas lehet.  És a kérdés, hogy valóban megérte-e a jegy árát, azt mindenki döntse el maga.  

Szabóné Pálhegyi Krisztina