booked.net

Hírdetés

Hiánypótlás után számolt el a MozGo a sporttámogatással

2022. november 27., vasárnap 17:43

A nagykőrösi önkormányzat emberi erőforrások bizottságának november 16-i ülésén elfogadták a cselgáncsozóknak, a roma önkormányzatnak, a lövészeknek és a MozGo-Nagykőrös SE-nek adott sporttámogatások elszámolását.

 

A bizottság elé került előterjesztés szerint a Kőrös Judo Egészség Nevelés Segítség Sportegyesület szakmai beszámolóját és pénzügyi elszámolását határidőben, szeptember 20-án benyújtotta. A kapott 1 millió forintot nevezési és licensz díjakra, terembérletre és gépjármű javításra költötték.

A roma önkormányzat szeptember 22-én leadott számláiból kiderült, hogy a sport és kulturális napra kapott 100 ezer forintból a zeneszolgáltatást biztosították, valamint élelmiszerre, ajándékokra és sporteszközökre költötték.

A Nagykőrösi Lövész Sport Egyesület október 18-án adta le a szükséges dokumentumokat, amely szerint lőszert vásároltak a 100 ezer forintos támogatásból.

A MozGo-Nagykőrös SE szintén határidőben, november 4-én nyújtotta be elszámolását, azonban az hiánypótlásra szorult, mivel nem elszámolható számlákat adtak le, azok tartalma nem felelt meg a támogatási célban megjelölteknek. A hiánypótlásra november 14-én szólították fel őket, amit még aznap teljesítettek. A hiánypótlás során benyújtott számlák és számviteli bizonylatok alapján megállapította a pénzügyi iroda, hogy az már a támogatási szerződésben meghatározott célokra fordított költségek számláit tartalmazza. Az előterjesztés szerint a labdarúgó és tenisz szakosztály nevezési költségeire, sportruházatra, sporteszközökre és karbantartási anyagokra költötték a támogatásként kapott 2 millió 800 ezer forintot.

tudósítónktól

Kapcsolódó hírek

Programajánló

Hírdetés

Minden jog fenntarva