booked.net

Hírdetés

Olvasói levél: Döntöttek a miniszterelnökök Brüsszelben

2020. augusztus 7., péntek 15:31

Brüsszelben történelmi megállapodás született, de szó sincs arról, hogy a magyar miniszterelnök győzött volna. Pedig itthon Orbán sikeres tárgyalásról számolt be. Például a szomszédos államok majd mindegyike nagyobb összeget tudott kiharcolni országának, mint ő. Sőt annak idején Gyurcsány is 10 milliárddal többet kapott!

Meg, hogy a fél életét edzőtáborokban és az öltözőkben töltötte, ahol kellően megedződött ahhoz, hogy az uniós „libernyákokat” a hátán is elbírja. A valóság azonban az, hogy Orbán Viktor majdnem mindenben engedett, hiába tiltotta meg ezt számára korábban a magyar parlament. Parlamentünk megtiltotta például, hogy olyan határozatot írjon alá miszerint a civil szervezetek is kaphassanak az Uniós támogatásból. Ezt nem sikerült elérnie. És talán a legfontosabb kikötés, hogy „az uniós Tanácsban csak egyhangú döntés alapján lehessen pénzügyi szankciókat kivetni, tehát gyakorlatilag egyetlen állam is megvétózhassa, ha a pénzeket a bizottság a jogállamiságra hivatkozva akarja befagyasztani vagy csökkenteni.”  Ezt sem sikerült elérnie.

Orbán tehát aláírta, vagyis elfogadta az Unió miniszterelnökeinek döntését, így a jogállamiság kritériuma bekerült a szövegbe. Ez egyébként az Unióhoz való tartozás egyik legfontosabb alapfeltétele. Ezt szerette volna Orbán Viktor kiiktatni, hogy nyugodtan „ténykedhessen” továbbra is Magyarországon! Az aláírással valójában elismerte, hogy Magyarországon a jogállamiság kritériuma több területen is csorbát szenved. Azt is írásba foglalták, hogy a következő hét évben sokkal szigorúbban fogják ellenőrizni, mire költi a magyar állam a kapott milliárdokat.

Baky Miklós

Kapcsolódó hírek

Programajánló

Hírdetés

Minden jog fenntarva