A nagyvállalkozó szerint a cégei a világ élvonalába tartoznak, bár a legtöbb embernek erről csak a töménytelen mennyiségű plakátragasztó és a mindenhol felbukkanó kormányüzenetek jutnak eszébe. Most, hogy a számláit zárolták, hirtelen rájött, hogy ezek a cégek „az államnál vannak a legjobb helyen”. Olyan ez, mint amikor a lyukas biciklit odaadjuk a szomszédnak, hogy „nesze, legyen a tiéd, vigyázz rá”, miközben mi már a kertvégi ingatlanunk felé kacsintgatunk. Balásy úr nem fél, nem menekül, csak éppen lemond vagy 80 milliárdnyi vagyonról, mintha csak egy tálca sütit kínálna körbe.
Persze a luxus miatt se tessék aggódni! A tihanyi nyaraló és a floridai lakások csak „befektetések”, nem pedig úri huncutságok. Ki ne akarna egy kis mezőgazdasági területet a Balaton-parton, ahol a kapálás közben elgondolkodhat az élet nagy dolgain? Ha eddig a propagandát tudta ilyen jól öntözni, a krumpli is biztosan megterem majd a kezei alatt. A lényeg, hogy az 500 dolgozó megmaradjon, a főnök meg majd legfeljebb szerényebben él az eddig félretett „aprópénzből”.
Vajon mit szól ehhez az állam? Kap egy hatalmas cégcsoportot, aminek a működtetéséhez eddig is csak ő adott pénzt. Ez olyan, mintha visszakapnánk a saját pénztárcánkat, csak éppen a tartalmát már valaki más befektette ingatlanokba. Balásy úr mostantól békésen nézheti a tévét, és ha lát egy kék plakátot, elégedetten hátradőlhet: „Ezt már nem nekem kell kifizetni, ha beperelik a céget!” Így kell ezt csinálni: ha rezeg a léc, váltsunk gyorsan hobbit, és legyünk a nemzet önzetlen adományozói.
Vizslató
(Forrás: Kontroll)
