A szándék világos, a magyar befektetőket – már akinek van megtakarított pénze – az állampapírok felé tereli a magyar állam.

Az intézkedések az állampapírok felé terelik a lakosság nyolcezer milliárdnyi látra szóló betétjét. Összességében az állami tervek szerint az intézmények még ezernyolcszáz milliárd forinttal növelhetik az állampapírok iránti keresletet.

A bankoknak kell kötelezően tájékoztatni a lakosságot arról, hogy a betétben lévő pénz helyett jövedelmezőbb állampapírt vásárolniuk.

Az állam tehát beavatkozott a befektetési pénzpiac kereslet-kínálati gyakorlatába, és így erőszakolt módszert választott.

A probléma az, hogy a rendületlenül növekvő államadósság finanszírozására, továbbá a befektetési kamatok fizetésére azonban kevesek voltak az állam által beharangozott állampapír akciók.

A problémát még csak nehezíti, hogy az Uniós pénzek várható érkezési ideje még egyáltalán nem biztos, bár Navracsics Tibor mindig optimistán nyilatkozik, aki ezzel a feladattal van megbízva.

Felvetődik a kérdés, mi lesz, ha elfogy a pénz az állam pénztárcájában?

Egyelőre még van pénz, de az állam látja már a bajt, bár be nem ismeri, saját biztonsága érdekében az általa kibocsátott állampapírok felé tereli a magyar befektetőket.

Az eddigi állampapírok betöltötték a funkciójukat, és ki lehet mondani, hogy a befektetők számára nem is voltak sikertelenek.

A nagy baj az, hogy a kormány öncélú költekezése tovább folytatódik, és nem látszik, hogy az Uniós pénzek a jogállamisági kritériumok nem teljesítése miatt mikor érkeznek Magyarországra.

Az Uniós pénzek nagyrészt azért nem jönnek, mert az Unió korrupciót sejt e pénzek elosztásakor. Tovább növeli a gyanút az Unió részéről az, hogy mind a mai napig nem léptünk be az Európai Ügyészségbe, mely lehetővé tenné a pártatlan ellenőrzést a pénzek útját illetően.

Az Európai Ügyészséghez való csatlakozás azonnal megszüntetné az Európai Unió részéről a korrupcióval való gyanúsítgatást, csak hát szakértők szerint, ha ki lehetne nyomozni a pénz útját a korrupció tekintetében, az a miniszterelnök legszűkebb környezetébe vezetne. A propaganda ennek a problémának a méregfogát úgy húzza ki, hogy Magyarországnak sorozatos konfliktusa van az Európai Unióval, és vele szemben szabadságharcot folytat. A konfliktus okát azonban nem jelölik meg.

A hazai propaganda magyar szabadságharcnak állítja be az Európai Unióval való konfliktust, melyet az ország jó egyharmada el is hisz.

Ez a gondolatmenet, vagy mondhatjuk másképpen propagandának is, jól illeszkedik a magyar néplélekhez, mert hát minket, magyarokat úgymond mindenki bánt, illetve bántott. Ez a gondolat benne van a Himnuszunkban is, és ezért ez a tudat mélyen gyökerezik a magyarságban.

Senki nem beszél a lopott Európai Uniós pénzekről, hogy azok kikhez jutnak, pedig ez a „játék” az egész magyarság bőrére megy.

Arról nincs szó, hogy valaha visszakerüljenek a lopott pénzek a magyar nép jogos tulajdonába. Ehelyett, mármint a pénz helyett a kormányzat részéről kapjuk a propagandát, hogy küzdünk az Európai Unióval, mely propaganda sajnos működik is.

Arról nem szól a fáma, hogy ki lopta el a magánnyugdíj pénztárak háromezer milliárd forintját. Valószínűleg ez már nem titok, de mégis le kell, hogy írjuk: a magyar állam.

A kormányzati túlköltekezés folytatódik, és most a magyar emberek megtakarításának megsarcolásával akarják betömni a hiányzó költségvetési lyukakat. Jó lenne, ha a közvélemény szeme kinyílna, és nem a kormány propagandájának dőlne be, mely szerint mi az EU-val szemben, melynek egyébként teljesjogú tagjai vagyunk, magyar szabadságharcot folytatunk, holott arról van szó, hogy ezzel a propagandisztikus fogással a lopott pénz eredetének, és útjának elleplezéséről van szó.

Jó lenne, ha a magyarok egyharmadán túl már nem dőlne be senki ennek a politikai propagandának, és a többi hétmillió ember belátná, hogy az ő bőrükre megy ez a pénzügyi „játék”. 

ábrahám