booked.net

Hírdetés

NOTESZ - A rókázásról

2023. július 22., szombat 23:38

Mint olvashattuk a médiában, Orbán Viktor magyar miniszterelnök lerókázta Hadházy Ákost, aki a Fideszben kezdte politikai pályafutását.

No, nem a valóságban rókázta le, hanem csak úgy szóban, és vidéki, szőrét hullató rókának nevezte Hadházyt. Ebből a megfogalmazásból számomra az derült ki, hogy Orbán Viktor miniszterelnök nem igazán szereti a vidékieket, hiszen ő mindig arról volt híres, hogy ha hatalmat kapott, akkor ő mindig még több hatalmat kért.

Hadházy Ákos már rengeteg fejfájást okozott Orbán Viktornak, és az ő kormányának, meg a Fidesznek állandó leleplezéseivel.

Ezek a leleplezések eljutottak az Európai Unió központjába is a megfelelő helyekre. Ez a tény biztosan hozzájárult az uniós pénzcsapok elzárásához, mely pénzre az Orbán Viktor vezette Magyarországnak igen nagy szüksége lett volna.

Hadházy Ákos már eddig is sok borsot tört Orbán Viktor orra alá, hiszen ő leplezte le a lélegeztetőgépek vásárlásával kapcsolatos mutyit, és persze pontosan ismeri a trafikokkal, a kaszinókkal, valamint az autópályákkal kapcsolatos mutyikat.

Ehhez képest, hogy mennyi borsot tört Orbán Viktor orra alá Hadházy Ákos, tulajdonképpen Orbán Viktor csak szóban rókázta le. Kész csoda tehát, hogy Orbántól Hadházy csak ennyit kapott.

Lehet, hogy ezt annak köszönheti, hogy politikai pályáját a Fideszben kezdte. Hadházy pontosan ismerte a Fideszes mutyikat, melynek célja a jogtalan pénzszerzés volt, például a lélegeztetőgépekkel kapcsolatos beszerzési mutyi.

Gondoljunk csak abba bele, hogy eddig is csak mennyit kellett Orbán Viktornak pávatáncolnia a Hadházy Ákos-féle leleplezések miatt.

Orbán Viktor úgy gondolja, hogy ő, mint miniszterelnök azt tehet, amit akar, és hogy jön ahhoz egy Hadházy Ákos, hogy őt kérdőre vonja? Hogyan képzeli azt Hadházy Ákos, hogy ő az igazat mondja?

Orbán Viktor, mint miniszterelnök súlyosan megsértette Hadházy Ákost azzal, hogy lerókázta. Ebből is látszik, hogy Orbán, mint miniszterelnök azt hiszi, hogy ő bárkit megalázhat, és gúnyosan leminősíthet.

Mert hogy jön ahhoz Orbán Viktor miniszterelnök egy állítólagos demokráciában, hogy Hadházy Ákost kigúnyolja azért, mert igazat mond.

Orbán Viktor egyszer a parlamentben azt találta mondani, hogy ő bérből és fizetésből él, tehát szegény ember, és az is fog maradni, mint miniszterelnök.A kérdés már csak az, hogy a dunántúli hatvanpusztai birtokot miből vásárolta, és milyen pénzből építkezik ott?

Egyébként Orbán Viktor lerókázó megnyilvánulásával nem tagadta meg önmagát, mert ezúttal is az volt a célja, hogy az általa primitívnek tartott nép előtt megalázza Hadházy Ákost.

A miniszterelnök gőgösen rókának nevezte Hadházy Ákost, ahelyett, hogy érdemben válaszolt volna feltett kérdéseire.

A miniszterelnökség egy demokráciában szolgálat, azaz a nép szolgálata.

Hadházy Ákos Orbán Viktor szemében egy olyan ember, aki ugyan a Fideszből indult, de azóta is állandóan leleplezi őt és a Fideszt.

ábrahám

Programajánló

Hírdetés

Minden jog fenntarva