El lehet utazni minden évben Tusványosra, lehet ott nagyokat mondani, de a valóság ettől nem változik meg. Mert a valóság mindig makacs dolog volt, és egy beszédtől nem változik meg.

Nem lehet tudni, hogy ebből a válságos helyzetből a romokban lévő magyar gazdaság hogyan fog kijutni. Azt kimondhatjuk, hogy ez nem a tusványosi beszédek miatt fog megváltozni.

Egyébként is elgondolkodtató, miért kell egy ország ügyes-bajos dolgait egy másik országban, Romániában kiteregetni. De mindezt úgy, hogy annak optimista kicsengése legyen, mintha egy beszéd meg tudná változtatni a magyar gazdaságot. Azt a magyar gazdaságot, amelyben ma vágtató infláció tombol, elértéktelenítve a béreket és fizetéseket. Az infláció azt jelenti, hogy ugyanazért a pénzért már kevesebb árut tudunk venni a piacon.

Elhangzottak optimista nyilatkozatok, hogy év végére az infláció egyszámjegyű lesz. Egyszámjegyű alatt érteni lehet az egytől a kilenc százalékos értéket is.

Ha az infláció kilenc százalék marad, az nem oldja meg a helyzetet, bár, mint ahogy ezt politikusaink mondják, a kilenc százalékos érték már egyszámjegyű.

Hiába harsogja a propaganda, hogy Magyarország előre megy nem hátra, de sajnos a gondok a gazdaságban megvannak, és pusztítanak.

A múlt vasárnapi rekord kánikulában országszerte késtek a vonatok, miközben Lázár miniszter szerint még ráér a MÁV a fejlesztésre. A közlekedés, a közösségi közlekedés mindig is meghatározta a nép közhangulatát, mert ha az nem működik, akkor az emberek nem jutnak el szabadidejükben arra a helyre, amelyet kiválasztottak pihenés céljából.

Mára megint odajutottunk – ezt lehet olvasni a médiában -, hogy a szülők tatarozzák, szépítik az iskolákat, óvodákat. Kérdezem én, az állam hol van ilyenkor?

Az oktatás mindig is kényes dolog volt Magyarországon, az oktatás helye is az. Amikor azt olvashatjuk a médiában, hogy nem az állam, hanem a szülők újítják fel az iskolákat, akkor a ’70-es, ’80-as évek jutnak az eszembe.

Egyre többen hagyják el a pedagóguspályát, illetve nem jelentkeznek erre a hivatásra, mert ennek társadalmi megbecsülése sajnos a mélypontra került. A társadalmi megbecsülés alatt ennek a hivatásnak az anyagi megbecsülését is értem, és hovatovább odajutottunk, hogy a tanári fizetésből már egy átlagos lélekszámú család sem tartható fenn.

Sajnos a mai pedagógustüntetések joggal állapítják meg transzparenseiken, hogy tanulás nélkül nincs jövő. De anélkül sincs jövő, ha a pedagóguspályát az állam nem becsüli meg sem erkölcsileg, sem anyagilag.

Tragikus az, hogy a tanári pálya és hivatás az állami megbecsülés hiányában nem népszerű a fiatalok között, amikor azok pályát választanak.

Bizony a helyzetelemzés tragikus dolgokat állapított meg, hiszen a tanárok erkölcsi-anyagi megbecsülése mai társadalmunkban a mélyponton van, és ezért kezd a pálya kiüresedni.

Igaz az a mondás, hogy tanulás nélkül nincs jövő, ezért a pedagóguspályát meg kellene becsülni állami szinten.

Sok baj van a magyar gazdaságban is, nem beszélve arról, hogy a magyar vállalatok nem versenyképesek külföldön, a hatékonyságról már nem is beszélve. Ez a tény hosszútávon Magyarország leértékelődéséhez vezethet, melynek évek múltán érezhetjük majd hatásait.

ábrahám