„Ismeretlen tettes ellen tettem feljelentést még februárban annak kapcsán, hogy az egyik kecskeméti trolloldalon engem gyalázó írások és képek jelentek meg. A Fidesz-propagandát felmondó oldal „alkotásai” között voltak obszcén képek, ízléstelen megjegyzések és konkrét hazugságok is. „– írta Facebook-oldalán Bodrozsán Alexandra, kecskeméti momentumos politikus.
Az ellenzéki előválasztáson is induló városi önkormányzati képviselő – mint állítja – egy központilag vezérelt lejárató hálózatra bukkant, melynek irányítója Kecskemét önkormányzati képviselője, frakcióvezető-helyettese és a kecskeméti Fidelitas elnöke: Nemcsik Mátyás.
„A tanúvallomás szerint Nemcsik nagyjából egy évvel ezelőtt „felsőbb utasításra” adta ki a feladatot a Fidelitas helyi alelnökének: hozzon létre trolloldalakat, trollcsoportokat és hamis profilokat, melyeket az ellenzéket lejárató tartalmak terjesztésére fognak használni.
Nagyjából ugyanebben az időben a Fidelitas helyi alelnökét munkaszerződéssel felvették a Kecskeméti Önkormányzathoz „PR feladatok” elvégzésére… Munkáltatója pedig nem más, mint Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere.” – emelte ki Bodrozsán Alexandra.
Természetesen itt Nagykőrösön sem ismeretlen ez az alattomos, sunyi fideszes módszer! Sorolhatjuk a Facebookos kamu profilokat (pl. Komarinovics, Landerné, stb.), de említhetjük a magát hivatalosnak feltűntető NagykőrösInfót is, ahol senki nem vállalja a felelősséget az írásokért, nincs megjelenítve a szerkesztő… Persze egy-egy béna elszólásból tudjuk, kik állnak mögötte… Gerinctelen, gyáva viselkedésű fideszpropagandista, hazug alakok!
K.Zs.B.T.