booked.net

Hírdetés

Menekül a fideszes városvezetés a Rákóczi iskola ügye elől

2022. szeptember 26., hétfő 18:36

Érdekes interjút készített Horváth Tibor, Czira Szabolcs kabinetének tagja a Nagykőrösi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola igazgatónőjével. Aki elolvasta, joggal érezheti úgy, hogy a kérdezőnek nem az iskola helyzetének objektív bemutatása, és nem is az adófizető polgárok tárgyilagos tájékoztatása volt a célja, hanem sokkal inkább Tóthné Patonai Csillát felhasználva a politikai szerecsenmosdatás, a fideszes kormányzat semmittevésének köszönhetően kialakult áldatlan állapot pozitív színben való feltüntetése. 

Mint ismeretes, az intézmény Majtényi-szárnya életveszélyes állapotba került, így a diákok már az elmúlt tanévet is az iskolaudvarra telepített konténerekben töltötték, most szeptember 1-jétől pedig a felső tagozat a Toldi iskola kollégiumába költözött.

A szerzőről, Horváth Tiborról már többször leírtuk, hogy annak ellenére, hogy politológusnak mondja magát, meglehetősen nehezére esik a magyar nyelv művelése, ami ennek az interjúnak a bevezetőjéből is kitűnik: „Rendben el tudott kezdődni a 2022-23-as tanév a Nagykőrösi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában, amelynek felső tagozata a Toldi iskolában kapott helyet. Az, hogy ez sikeresen meg tudott valósulni, az Tóthné Patonai Csilla intézményvezető érdeme, akit lapunk kérdezett erről.” Segítünk a szerzőnek, a magyartalan kínmondatai helyett ezt kellett volna írnia: „Rendben elkezdődött a 2022-23-as tanév a Nagykőrösi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában, amelynek felső tagozata a Toldi iskolában kapott helyet. Az, hogy ez sikeresen megvalósult, Tóthné Patonai Csilla intézményvezető érdeme, akit lapunk kérdezett erről.” Amennyiben a Czira-kabinet magát politológusnak mondó tagjának problémái vannak a fogalmazással, nyugodtan kérhetett volna segítséget a rákóczis felsősöktől, vagy egy magyartanártól, ha már úgyis ott járt…

Az interjú „kérdései” önmagukért beszélnek, amelyek egyben állítások is, mintegy szájába adva a mondandót a válaszolónak. Íme néhány példa. Második „kérdés”: „láthatóan sikeresen ment az átállás”, „belülről nézve is minden rendben…”. Harmadik „kérdés”: „úgy tudjuk jól érzik magukat a gyermekek a Toldi iskolában”, „milyen pozitív visszajelzéseket kapott, Igazgató Asszony?” – honnan tudja Horváth, hogy csak pozitív volt? Negyedik „kérdés”: „ugyebár a Ceglédi Tankerületi Központ a fenntartója az iskolának” – ha tudja, miért kérdezi? Nyilvánvalóan azért, hogy hangsúlyozza, nem a főnökének, Czira Szabolcsnak és az önkormányzatnak a hibája, hogy ez megtörténhetett, hanem a Ceglédi Tankerületi Központnak. Azonban azt már nem teszi hozzá Horváth, hogy a tankerület egyrészről a tizenkét éve regnáló Orbán-kormány irányítása alatt áll, illetve annak vezetője, Fodor Gábor közismert Fidesz-hívő, aki ezt annyira nem titkolja, hogy még a választások éjszakáját is Földi László társaságában töltötte a Fidesz ceglédi eredményváróján.

Az igazgató asszony őszintén válaszolt mindenre, de a Czira-kabinet szándéka ellenére nem igazán megnyugtató kép tükröződik vissza. A vezető elmondta, hogy ha zökkenőmentesen nem is ment az átállás, a felmerülő nehézségekre többnyire sikerült megnyugtató megoldást találni. A diákok többsége önállóan érkezik az iskolába, azonban a tanulók 38%-a a Kecskeméti úti épülettől a Volánbusz menetrendszerinti járataival közlekedik, a kísérésüket megszervezték. Probléma, hogy az étkezés még a Kecskeméti úti főépületben zajlik, így aki azt igénybe kívánja venni, a Toldiból oda kell mennie, annak ellenére, hogy a középiskolának is van konyhája, étkezője.

Az igazgatónő elárulta azt is, hogy a tankerület által felkért tervezőcsapat járt az iskolában, felmérték a lehetőségeket az új épületszárny tervezési munkálataihoz. Várhatóan 2-3 hónap múlva bemutatják a látványterveket. Ez első hallásra jó hír, de jobban belegondolva azt jelenti, hogy ha valamiféle csoda nem történik, akkor a következő tanévben is a Toldiba járnak a rákóczisok, mert ilyen rövid idő alatt nem épül fel az új iskolaszárny, de az ország jelenlegi gazdasági helyzetében a távolabbi elképzelések is bizonytalanná válhatnak.

könyvelő

Kapcsolódó hírek

Programajánló

Hírdetés

Minden jog fenntarva