Elsősorban valamilyen létesítményt, amely a köz érdekeit szolgálja. Az avatást szalag átvágással szokták szimbolizálni és reprezentálni, innen a címbeli átvágás szó.
Még a rendszerváltás előtt, az átkosban, „nevezetes” dátumok voltak az avatás napjai, ilyen volt például április 4., azaz hazánk 1945-ös, II. világháború végi felszabadulásának ünnepe. Volt is ezzel kapcsolatban annakidején vicc, hogy hány féle dúlás volt Magyarországon, úgy mint Tatárdúlás, Török dúlás és felszaba dúlás... No, de félre a tréfával, a másik, szinte kötelező avatási nap volt november 7., az 1917-es Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulója, azaz a kommunizmus megszületése.
Mint szülő emlékszem még, hogy a Kárász utcai bölcsődét november 7-re kellett átadni, csak hát a munka nem készült el időre, és az átadás, illetve átvágás után bizony újra kellett csempézni a helyiségeket, mert azokat a fagy „ledobta”, mert fűtetlen helyiségben történt a csempézés. Hiába, a határidő az határidő, azt akkor is, most is be kellett tartani bármi áron.
A Cifrakertet is átadták norvég alapból finanszírozva, és a hivatalos, suttogó propaganda terjedő hír szerint, ha György-napkor nem adták volna át, akkor nem kapta volna meg a város a finanszírozást az „átkos” norvég alapból.
Na, de az átvágás az megtörtént, a szalagot most is átvágták, mint anno az átkosban!
Aztán a szülők másnap a síró gyermekeiknek magyarázhatták, hogy még nem lehet birtokba venni a Cifrakertet,
mert a bácsik még nem fejezték be a munkálatokat. Na, persze ez nem baj, mert a lóvé az megvan! A hivatalos városi propaganda szerint viszont azért volt lezárva a Cifrakert, hogy megakadályozzák a rongálást. Akkor meg minek a Cifrakert?- ha nem lehet látogatni, vetődik fel joggal a kérdés. Remélhetőleg aztán majd csak elkészül a Cifrakert is Nagykőrösön.
Pártunk és kormányunk még jó tizennyolcmillióval bővítette is „saját zsebből” a költségeket, ki tudja milyen okból. Na, de ami a lényeg, az átvágás megtörtént a rendszerváltás előtt is és most is.
Csak kérdem én, miért is volt a rendszerváltás, tényleg ezt akartuk?
Kocinkó