***
Az csak hiedelem, hogy nem pusztít hazánkban a koronavírus. Pedig már évek óta jelen van a Budai Várban, a Karmelita kolostorban.
***
A magyar és a helyi fociból ma már csak a nagy duma árad, nem a teljesítmény.
***
Koronát a fejemre! – kiáltotta az egyszeri politikus, amikor jelezték neki, hogy hazánkban koronavírus-invázió várható.
***
Az egyszeri sportvezető elhatározta, hogy mégsem fog műfüves focipályát létesíteni pályázat útján az egyszeri városban, mert a műfüvet nem nyírják, és akkor minden évben a fűnyírásra hivatkozva már nem lehet három fűnyíró gépet venni.
***
Az emberi erőforrások minisztere bejelentette, hogy nincs járványveszély Magyarországon, mert a koronavírus is várólistára került, mint megannyi beteg ebben az országban.
***
A koronavírus-fenyegetettség hatására az összes kínai étterem egycsapásra vietnami lett Magyarországon, hogy fellendítsék a nullára csökkent forgalmat.
***
Ma már tudjuk, hogy egészen mást jelent az, hogy én kapálok, vagy kapáltatok, vagy kapáltatnék a magyar mezőgazdaságban.
***
Bizonyíthatóan Soros migráns ügynökök jönnek a magyar déli határra, mert egy sorban jönnek! – jelentette ki a miniszterelnök nemzetbiztonsági főtanácsadója.
***
Jani bácsi vezetni tanul, és eközben a Stop táblánál nem áll meg, hanem teljes sebességgel áthajt rajta. Az oktató berántja a kéziféket, és a kocsi így megperdülve egy szántóföldön áll meg az út mentén. Az oktató dühösen, elfúló hangon kérdezi:
- Jani bácsi, mondja már milyen tábla volt előttünk az imént?
Az öreg szétnéz, és imígyen válaszol:
- Ha jól látom, ez egy búzatábla volt!
***
A kínai eredetű koronavírus terjedése miatt mi, magyarok már mindenkire ferde szemmel nézünk! – állítja Okos Béla könyvelő.
***
Azzal a problémákkal kellene érdemben foglalkoznia politikusainknak, melyek a népet foglalkoztatják! – állítja özv. Tropasevics Gyuláné kisnyugdíjas.
***
A Brexit példája ötletet adhat a hajdan kommunista orosz befolyás alatt sínylődő kelet-európai EU-s tagállamoknak az EU-ból való távozásra! – állítja Okos Béla könyvelő.
***
A magyar közvélemény még nem kapott védőoltást az álhírekkel szemben, és ezért nagyon fogékony rá! – jelentette ki az egyszeri ellenzéki politikus.
***
Sebes Maca örömlány kijelentette, hogy ő nem fél a kínai eredetű koronavírustól, ha az aranykoronában fizet az ő szolgáltatásaiért.
***
Az egyszeri kormánypárti politikus vörösre festett káddal, mint csalétekkel ment vadászni. A piros kád mellett állva, puskáját célzásra emelve, így kiáltott fel:
- Gyere csak farkaskoma, mert itt van a Piros-kád!
***
A múltból következik a jelen, a jelenből pedig a jövő, még a magyar politikában is.
***
Valentin-napon egy férfi érdeklődik a papírboltban, hogy van-e „Drága, egyetlen szerelmemnek!” feliratú levelezőlap. Mire a kiszolgáló:
- Igen van, uram.
- Jó, akkor adjon nekem öt darabot! – így a férfi.
***
A városi főtér rekonstrukciója még sohasem lendítette előre az egyszeri város gazdaságát, de még a mellékutcák állapotát sem.
***
Két barát beszélget:
- Jól megoldottuk a főnökünk névnapi buliját, hogy ne kerüljön neki egy fillérjébe sem!
- Hát, azt hogy csináltátok?
- Úgy, hogy a névnapján már reggel mindenki részegen ment be dolgozni a munkahelyre.
***
A kannibálok azért nem szeretik a magyar politikusokat, mert sohasem sül le a pofájukról a bőr.