booked.net

Hírdetés

Politikai és egyéb kacsák

2017. június 22., csütörtök 13:46

Miért baj az, ha lopunk? Örüljünk, hogy rendes magyar emberek lopnak, nem pedig holmi gyütt-mönt külföldiek! – jelentette ki a kormányszóvivő.

 

***

A budapesti felhőszakadás miatti özönvizet is – bizonyíthatóan – Soros György zúdította ránk, magyarokra! – állítja a propaganda miniszter.

***

Az egyszeri városban már másodszor avatta fel a Cifrakertet az egyszeri politikus, de most már norvég pénzből valósult meg a projekt.

***

Német Szilárd rezsifelelős hobbibirkózó szerint nem azé a föld, aki megműveli, hanem aki árverésen liciten megnyeri, és persze azé a világ is, aki teleszüli!

***

Az idősödő politikus szerint az életkorral járó impotencia is Soros Györgynek köszönhető.

***

A Fidesz fordítva támad, mint a régi ősmagyarok: támadást színlelnek, majd megfutamodnak, ellentétben az ősmagyarokkal, akik lóhátról megfutamodást színleltek, majd támadtak.

***

Orbán Viktor Kínában – ősmagyar módra – csak úgy szőrén ülte meg a nagy kínai pikkelyes sárkányt.

***

Meg kell őrizni az ország függetlenségét Mészáros Lőrinctől, mert már lassan mindent felvásárol, és így övé lesz az ország! – állítja a baloldali ellenzék.

***

Habony Árpád a miniszterelnök titkos tanácsadója tiltakozott az ellen a bírósági ítélet ellen, mely szerint ő közszereplő lenne: saját állítása szerint ő ugyanis nincs is, csak az ellenzéki média ír róla.

***

Orbán Viktor nem jelent nemzetbiztonsági kockázatot Moszkvának! – állítja az orosz külügyminiszter.

***

Úgy foglaljuk el mi magyarok Európát, hogy tömegesen kivándorolva ott vállalunk munkát! – jelentette ki a propaganda miniszter.

***

Az Origó nem a nullát jelenti a médiában, mint ahogyan ez a matematikában van, hanem Mészáros Lőrinc sajtóbirodalmának jeles, csavart oszlopos online újságját! – állapította meg a propaganda minisztérium államtitkára.

***

Bayer Zsolt a Fidesz 5. párttagkönyvének büszke tulajdonosa vállalja, hogy ő egyáltalán nem civil, hanem Orbán Viktor hűséges közmédia katonája.

***

A Kelet már felzárkózott a Nyugathoz! – ismételte meg nemrégiben Kínában, Kádár János „bölcs” ötven évvel ezelőtti szavait Orbán Viktor.

***

Így szól a migránsoknak az áram alá helyezett drótkerítés felirata: „Ha Magyarországra lépsz, megb@sz az áram!”

***

A törvény segítségével sokkal könnyebb lopni a politikusoknak, mint a törvény ellenében! – állítja Okos Béla könyvelő.

Kapcsolódó hírek

Programajánló

Hírdetés

Minden jog fenntarva