booked.net

Hírdetés

Olvasói levél: A Covid-19 fertőzöttek számának növekedése

2020. oktober 5., hétfő 15:28

A koronavírussal kapcsolatos híradásokat hallgatva, megdöbbenve értesültünk róla, hogy a napi új fertőzöttek száma egyre meredekebben emelkedik. Naponta már száznál is több az új betegek száma az előző naphoz képest. Szeptember 20-án például már ezer főt is meghaladta az új betegszám.

Ha az országokat össze akarjuk hasonlítani, akkor az egymillió főre eső növekedést kell tekintenünk. Eddig az őszi második hullámban vezető Franciaországot is megelőzve sajnos ebben az első helyre ugrottunk. Vagyis Magyarországon emelkedik legmeredekebben az újonnan fertőződöttek száma. Így jelentősen megelőzzük például a környező államokban mért növekedést és messze lehagyjuk Olasz- és Spanyolországot, ahol a tavaszi első hullámban igen sok volt a halott. Csehországban – ahol a lakosságszám hazánkkal nagyjából egyezik – ott is rossz a helyzet. Ott a napi új betegszám a kétezret is meghaladta már, de legalább náluk már csökkenőben van az emelkedés üteme.  

A rendkívül aggasztó növekedés ellenére miniszterelnökünk nem kíván komolyabb intézkedéseket tenni. Marad a – most már igaz, büntetés terhe mellett – kötelező szájmaszk viselés a zárt intézményekben a gyakori kézmosás és a távolságtartás. Ez pedig nem sokat ér, ha a rendezvényeken, szórakozó helyeken megengedik a nagyobb tömeg részvételét, és csak este 11 óra után kötelezik ezek bezárását. Sajnos este 7-től 11-ig például a tánc közben felhevült fiatalok bőven átadják egymásnak a vírust, így ez a 11-es határidő értéke gyakorlatilag a nullával egyenlő.  Bár a fiatalok túlnyomó része szinte észrevétlenül átesik a Covid fertőzésen, de ettől még a munkahelyükön vagy otthon ugyanúgy terjeszteni fogják a betegséget. Úgy tűnik, mintha a miniszterelnökségnek az lenne a hallgatólagos célja, hogy kapja el gyors ütemben lehetőleg minél több ember a fertőzést, aki meggyógyul az jó, aki nem az meg úgyis a 60 év feletti idős, amúgy is már beteges ember pedig hadd hulljon el. Persze közben nagy hangon hirdetik a meghozott határozatok „szigorú” betartását, ahelyett, hogy egyszerűen betiltanák a tömegrendezvényeket!

Érdemes az ábrát kissé részletesen megnézni. A legmagasabbra menő vonal az eddig vírusos vagy azon már átesettek számát mutatja, ami meghaladta a 18 ezer főt.  A következő – halvány színű – az adott napon lévő betegek számát jelöli. Ezen jól látszik Orbán április közepén bemondott jóslata, miszerint a tetőzés május 5-én lesz.  Jelenleg napot ugyan nem mondott, de a tetőzést november, december, január hónapra várja. Ezt az emelkedési tendenciát nézve decemberig a napi új betegszám akár a tíz húszezres számot is elérheti, ami Nagykőrösre vetítve többezer beteget is jelenthet. Ez pedig nagyon ijesztő mennyiség! Ez utóbbi vonalon a májusi tetőzés alig haladta meg 200 főt, de a halálesetek száma már megközelítette az ötszázat. Most 13 ezer felett tartunk, az ehhez tartozó betegszám, ami hamarosan be fog következni háromezer körüli lenne, ami rendkívül sok. Ennyi biztosan nem lesz a következő egy-két hétben, mivel a tavasszal az idősotthonokban nem figyeltek eléggé, és az emelte meg az elhunytak számát, de biztos, hogy hirtelen emelkedés várható a halálesetek számában. Ami jelenleg súlyos bajnak látszik, a szakképzett egészségügyi személyzet csekély száma, akik a lélegeztető gépeket kezelni tudják. A beszerzett 16 ezer lélegeztetőhöz ugyanis jelenleg csak kétezer kiképzett személyzet van, sőt ezeket három műszakra el is kellene osztani!

A szakemberek azt is hiányolják, hogy nem közlik csak a megyei fertőzöttségi adatokat.  Fontosabb lenne a konkrét fertőzési gócok helyének közlése, mert akkor a védekezés sokkal konkrétabb, helyhez kötöttebb lehetne!  Korábban az influenzás megbetegedések gócpontjait kötelező volt közölni, amihez a szakemberek azonnal hozzáférhettek, és így a védekezésre fel tudtak készülni. Most éppen ennek az influenzás időszaknak a kezdetén vagyunk. A háziorvosoknak most napi 30-40 igazolást kell kiállítaniuk náthás gyerekekről, akiket az iskolából hazaküldtek azzal, hogy 10 nap múlva jelentkezhet orvosi igazolással. Ezeknek a gyerekeknek a háziorvosok szerint legalább a kétharmada orvosi értelemben nem beteg. Éppen hogy az orra folyik. Az influenzás időszakban ilyen náthán minden évben a gyerekek legalább 40 százaléka mindig átesik. Most a nevelőknek ezeket a gyerekeket kötelezően haza kell küldeniük. Nagy problémát az jelenti, hogy ezekkel a gyerekekkel a szülőnek otthon kell maradnia, és így kiesnek a munkából, esetleg a munkahelyüket is elveszthetik.

Igen sok probléma van tehát a vírussal, és a meghozott sokszor átgondolatlan rendelkezésekkel. És még csak a kezdet kezdetén tartunk. Senki nem tudja, ez a rendkívül gyors betegszám emelkedés hova fog vezetni.

Baky Miklós

Kapcsolódó hírek

Programajánló

Hírdetés

Minden jog fenntarva