Ehhez képest azt történt, hogy a nagy labdarúgó felzárkóztatási programban kiöregedtek már azok a fiatal reménységek, akiknek feladata lett volna az egykori aranycsapat hagyományait és tetteit követni.

Mindez történt úgy, hogy többszáz milliárd forint ráfordítása ellenére, és az igényeket messze felülmúló stadionépítési program megvalósítása után sem sikerült az az áttörés, amelyre mindenki számított, de még csak a nemzetközi szinten való előrelépés sem.

Reménykedett ebben mindenki, azok a szurkolók, akik a fociért jóhiszeműen élnek-halnak, de azok is, akik a fociból jól élnek.

A válogatott legutóbbi vb-selejtező sorozata, kimondhatjuk, csődöt mondott. Nem jutunk ki a VB-re, ez a rideg valóság, és bármennyire is igyekeznek sokan a Lengyelország elleni kettő-egyes győzelmet az egekbe emelni – amely lényegében tétnélküli mérkőzés volt –, valójában csak a mélyen gyökerező problémák elfedésére volt jó ez a győzelem. A kudarcról, a Bulgária elleni kettős vereségről a propagandisták már nem beszélnek.

Emlékezzünk csak, a magyar labdarúgó válogatott 1986-ban Mexikóban szerepelt a világbajnokságon. Ez már nagyon régen volt, de nem olyan régen, mint az aranycsapat 1954-es világbajnoki szereplése, ahol Magyarország a második helyen végzett, mert kikapott az akkori NSZK-tól.

Erre már csak elődeink, a nagy öregek emlékeznek, meg azok, akik figyelemmel kísérték a magyar labdarúgó válogatott nemzetközi szereplését.

Azt tudjuk, hogy a politika mindig kihasználta a labdarúgás népszerűségét, és az is ellentmondás, hogy a legvadabb Rákosi-korszakban szerepelt labdarúgó válogatottunk a legeredményesebben a világbajnokságon, ahol Puskás Öcsi ÁVH-s őrnagy volt a sztár, és ma is az.

Jelenleg felvetődik a kérdés, hogy ilyen iszonyatos anyagi ráfordítások mellett miért nem tud nemzetközi szinten eredményesen szerepelni a magyar labdarúgó válogatott?

Valószínűleg azért, mert a labdarúgásban is a gyors eredmény a fontos, azaz könnyebb már befutott játékosokat leszerződtetni a klubokhoz, és honosítani, hogy tudjanak szerepelni a válogatottban, mint kemény nevelői munkával a fociakadémiákon kinevelni az igazi magyar utánpótlást.

Ki, és mikor fogja számonkérni az elmúlt évtizedet, amikor a fociakadémia-rendszer lényegében nem tudott eredményt felmutatni az utánpótlásnevelés eredményességében sem. Ki fogja végre kimondani azt, hogy ez a pénzszórás így nem vezet semmire sem, csak növeli a költségvetési hiányt.

Az átlagember csak azt látja, hogy a focisták nagyon jól keresnek, az eredmény meg valahogy mindig elmarad.

Amikor látszott már, hogy nem jutunk ki a VB-re, hirtelen a fél válogatott bejelentette, hogy nem tud szerepelni a válogatott tizenegyben.

Ez a magatartás igen sportszerűtlen, és ráadásul, akik ezt elkövetik, kihúzzák magukat a felelősség alól. Nyugodtan mondhatják ugyanis – a tájékozatlanok előtt –, hogy ha ott lettem volna, akkor nem így szerepeltünk volna. A valóság pedig az, hogy ha ott lettek volna, akkor lehet, hogy még rosszabbul szerepeltünk volna…

Ki fogja már végre kimondani, hogy ez a morál így nem vezet sehova sem, pláne nem sportemberek részéről.

Addig is marad a címbeli mondás, foci, te drága, és persze eredménytelen is vagy!

ábrahám