Azt gondolom, hogy ennyi pénzt még nem öntöttek a magyar fociba állami szinten, mindamellett – és ez igazolódni is látszik – eredménytelenül.

A magyar–angol mérkőzésen csúfos vereséget szenvedtünk, 4:0-ra, már nem beszélve arról, hogy az albánoktól idegenben 1:0-ra. Mindezek alapján Magyarországot – legalább is az eredményesség tekintetében – nem nevezhetjük Futbóliának, mint ahogyan erre kedvenc sportága miatt a miniszterelnökünk, Orbán Viktor törekszik.

De az angol mérkőzésre nem ezért fogunk emlékezni, hanem azért, amit a szurkolók feketepólós csoportja művelt, sörösdobozokat és poharakat dobáltak, majomhuhogással a feketebőrű játékosok felé rasszista módon viselkedtek.

Az is szörnyű dolog, hogyha belegondolunk, hogy a komoly közpénzekkel finanszírozott nemzeti tizenegyünk a milliárdokért felújított Puskás csodastadionban – a vereség ellenére – még elfogadható játékot sem nyújtott, sem technikailag, sem fejben.

Sajnos csak a vak nem látja, hogy komoly összefüggés van aközött, ami a pályán történt, azaz a csúfos vereség, és a lelátókon tapasztalható szurkolói rasszista viselkedés között. Ráadásul külügyminiszterünk, Szijjártó Péter azonnal mentegetni kezdte a feketepólós rasszista elkövetőket azzal, hogy relativizálni igyekezett ezt a bűncselekményt. Arra hivatkozván, hogy ez máshol, külföldön is előfordul az ilyen jellegű „szurkolás”, főleg az angoloknál. Kifejtette, hogy jobban tenné Boris Johnson, Anglia miniszterelnöke, ha a politikát nem vinné be a sportba azáltal, hogy kifogásolta a magyar szurkolók viselkedését.

Jelenleg a kormány harsány kommunikációt, hogy ne mondjuk, propagandát folytat az ország politikai megosztása érdekében, ugyanakkor kiemelten kampányol a labdarúgás mellett.

A magyar népesség megosztottsága szavazatokat hozhat a jelenlegi kormányzó pártnak, de ez messze van attól, hogy a nemzet egységessé váljék.

Azt sem sikerült elérni a rengeteg közpénz feláldozása ellenére, hogy ennek az országnak a válogatott labdarúgó mezében dicsőség lenne pályára lépni.

Ehhez egy olyan ország kellene, ahol egység van, és ahol mindenkinek az érdeke lenne a közös célokért küzdeni, még önzetlenül is.

ábrahám