Ezen írás aktualitását az elhalasztott olimpia szolgáltatja, valamint az, amit az 1924-es „olimpiai játékok” kapcsán olvashatunk Márai Sándornál.
A dolog lényegét érzékeltetve érdemes felvillantani az „olimpia-eszme”, – „olimpiada” – gondolatnak az Ókorból származó eredetét. Az egymással állandóan rivalizáló, és ezért hadban álló görög városállamok megegyeztek, hogy a mai gyakorlathoz hasonlóan, az egyes ember erejének, ügyességének összevetéseként tesznek különbséget, és hirdetnek győztest a vetélkedés végén. A verseny évében tilos volt háborúzni!
A kialakult gyakorlat alapján, négy évenként rendezték meg a versenyeket, más-más városokban – Athén, Spárta, Olymposz, Delphoi, Kréta, Számosz, Rhodosz, stb. de még Rómában is! – A fennmaradt dokumentumok szerint bizonyos, hogy i.e. 776 és i.u. 393 között, folyamatosnak mondható az „olimpiai versenyek” sora.
Mivel az egésznek pogány hagyománya volt, ezért a kereszténység terjedésével az olimpia szellemisége – a fegyvernyugvás, a BÉKE – ebben a formában elutasításra került!
Pierre Coubertin báróra hárult a feladat, hogy a XIX. században előszedje, felelevenítse az ókori hagyományt, hogy Európa folyamatosan hadakozó népei, legalább négyévente békés körülmények között vetélkedjenek az ókori őseikhez hasonlóan.
Ennek eredményeként vert gyökeret az „olimpiai mozgalom”, alakult meg az Nemzetközi Olimpiai Bizottság, a NOB, és szerveződött meg az első Olimpia 1896-ban, Athénban. Elfogadták a versenyek hármas jelszavát: CITIUS, FORTIUS, ALTIUS. – Gyorsabban, Erősebben, Magasabbra!
Hangsúlyoznunk kell, hogy az „Alapító Atyák” – köztük volt a magyar dr. Kemény Ferenc is ! – elképzelése szerint a „játékokon” minden országnak joga van részt venni! Mert hogy: elvileg „nem a győzelem a fontos, hanem a részvétel”.
Egyébként a vetélkedők „vérre-menő” küzdelmekké válva, eredendően megcáfolták a „játék” fogalmát! A részvétel lehetőségét pedig a politika!

Az I. Világháborúig sorra-rendre következett az „olimpia”, egészen 1912-vel bezárólag. Az 1916-os a folyamatban lévő háború miatt elmaradt. Az 1920-asra Budapest kapott lehetőséget, ám nem csak a rendezés jogától esett el, hanem mint vesztes „hatalom” nem vehetett részt az Antwerpenben rendezett olimpián. Egyetlen vesztes „központi” ország sem kapott meghívást a NOB-tól!
Az 1924-esre Párizsban került sor. Erre már „csak” Németországot nem hívták meg. Erről írt Márai Sándor egy „tárcát”, 1924. augusztus 1-i dátummal.
„Ez az olimpia bizonyára nem különbözött se fontosság, se nagyszerűség, se rekordok szempontjából elődeitől semmiben. A futók 0,2 másodperccel gyorsabban futottak, mint hat év előtt, a gerelydobók két méterrel többet, vagy kevesebbet dobtak, és a maratoni futás alkalmával, a richtig beérkezett negyvenkét versenyző közül az egyik első lett!”
 

„Mikor már mindenki leugrotta és lefutotta, ami benne volt, az egész olimpia összegyűlt még egyszer Versaillesban, s egymást éltették a nemzetek és megvitatták az olimpiai gondolatot. … Ami megmarad az egészből, az nem rekord és másodperc és félidő, vagy másodméter – ami megmarad az csakugyan az olimpiai gondolat…
Mi ez az olimpiai gondolat? Időnként összegyűlnek a Föld népei egy helyen és egy tisztultabb régióban, a napi politika feszültségei fölött, túl érdekeken és szimpátiákon, egy zöldfüves ápolt pályán honneurt – tisztelgést – csinálnak egymás előtt. Ez az olimpiai kézszorítás, ez a bajnoki tisztelgés (…) féltékenység és gyűlölet nélküli egymás szemébe nézés, ez a „ki a legény a csárdában?” – talán mégis fontosabb, mint az érmecskék, félpercecskék és indiszponált fültővakarások. Miközben és valójában „randevút adnak egymásnak (mint) a Test, az Élet, az Egészség delegáltjai (…) és tisztelegnek a Béke előtt!

Ezt az „olimpiai gondolatot”, éppen ezt, a párizsi VIII. Olimpia nem valósította meg! (…) az elmúlt évek verekedéseinek legnagyobb partnerét –Németországot – nem hívták meg a colombes-i békeszigetre. (…) A francia idegeskedés, ezt az eshetőséget, hogy a legnagyobb és legyőzött ellenfelének zászlaja előtt tisztelegni kelljen, nem bírta el.
Lehet, hogy egy német többet ugrott volna, mint egy francia… A fontos az, hogy éppen az „olimpia gondolat”  maradt le a versenyről abban a pillanatban, mikor egy 70 milliós népet kitiltottak a játékokról!”
De ezzel még nincs vége! Az „atrocitások” folytatódtak, például akkor, mikor az 1980-as moszkvai olimpiát többen bojkottálták, amiért a szovjetek lerohanták Afganisztántt. „Viszonzásul”, négy év múlva ugyan így járt Los Angeles! Akkor a „Béketábor” maradt tüntetőleg távol. És így tovább…
Lépjünk tovább…
Az olimpiai eszme dicséretes szellemisége – hogy tudniillik legyen Béke és Egyetértés – azóta is megfogalmazódik más-más módon demonstrálódva. Ilyen volt nálunk, az Orbán-kormány által, még 2010-ben proklamált „Nemzeti Együttműködés Rendszere”.

Nincs értelme elmélyednünk annak eddigi eredményeiben, de az egyik helyi megnyilvánulását éppen a nemzeti összetartás kapcsán meg kell jegyeznünk! Két okból is…
Az egyik egy negyedszázados évforduló: 1995. VI. 4-én került felavatásra a református templomkertben a trianoni, un. „Béke-diktátum” aláírására emlékeztető emlékhely. Az avatóbeszédet dr. Pozsgay Imre az NDSZ elnöke mondta. A helyszínen Igét hirdetett, és imádkozott dr. Fodor Ferenc és Pintér Gyula az egyházközség lelkipásztorai.
Koszorúzott – másokkal együtt – vitéz Kiss János Mihály polgármester, és Dr. Novák László múzeumigazgató.
A templomban Fülöp G. Dénes, a Kolozsvári Vártemplom lelkipásztora szolgált. – A művészi kopjafa Burka István munkája.

A másik most következik…
Az eltelt huszonöt év során, szinte kizárólag a Suba Lajos igazgatta Arany János Református Gimnázium emlékezett meg Trianonról és annak tragikus következményeiről. Ha nem tévedek a városvezetés tüntetőleg távolmaradt az eseményektől! – Ha tévednék, ezúton kérek engedelmet a magas Illetékesektől…

Az viszont nem tévedés, hanem mindeddig hivatalosan nem publikált tény, hogy néhány éve a templomkert kapui „zárva tartatnak”. Jólehet, hogy ennek vannak praktikus okai, de vannak szintén praktikus ellenzői is.
Például a kerítésen belül áll immáron több mint 100 éve Arany János szobra!
Valamint a – nevezzük így – „Trianoni Emlékhely” 1995 óta. Vagyis két olyan helyszín, ahol a városba látogatók, vagy az itt élők, esetenként elhelyezhetnek egy-egy szál virágot, emlékezésül. Ám mióta a kapuk zárva vannak, erre előzetes bejelentkezés során van lehetőség.
Ennek szabályait is nyilvánossá kellene tenni!

Lapunk úgy értesült, hogy 4-én, a hatalom helyi képviselői koszorúzást szerveztek a templomkertben. Az ellenzék képviselői külön kívántak megemlékezni, állampolgári jogukat gyakorolva. Ám erre nem kerülhetett sor, mert az egyházközség illetékese ettől elzárkózott. A kapuk zárva maradtak.
Nyílván ezzel kapcsolatban is lehetne értelmezni a fentebb említett NER-t.
Ezúttal „csupán” maradjunk annyiban: akinek a teremtő Isten hatalmat adott a keze-ügyébe, az igyekszik is élni azzal…
Például ha a kapukulcs nála van…? Hát, nála van!
Akárki nem kapja meg!

Tóth Barna