A törésvonalak középpontjában a súlyos gazdaságpolitikai kudarcok állnak, amelyek elfedése a saját táboron belül is lehetetlenné vált. A belső kritikák szerint a jelenlegi nulla gazdasági teljesítménnyel egyszerűen képtelenség választást nyerni, a folyamatos külső okokra való mutogatás és a végtelen hadakozás pedig teljesen hiteltelenné tette a kormányzatot. A korábban sérthetetlennek hitt gazdasági döntéshozók ma már nyílt gúny tárgyává válnak a belső körökben, ahol hangosan nevetik ki a mindentudó szerepben tetszelgő, a gazdaságtól az űrkutatásig mindenhez is hozzászóló miniszteri attitűdöt.
A politikai lejtőn lefelé haladva megindult a kikerülhetetlen bűnbakkeresés, és a bukásért immár mindenki kizárólag a másikat hibáztatja. Az elemzők és háttéremberek éles bírálattal illetik a miniszteri szintű arroganciát, amely szerintük mérhetetlen és visszafordíthatatlan politikai károkat okozott a kampányidőszakban. Miközben azonban a holdudvar tagjai kéjes örömmel sorolják fel a vezetés hibáit és a társadalmi visszatetszést keltő, arrogáns ügyeket, a saját felelősségükről, a rendszer vak kiszolgálásáról és a hibás irányvonal eddigi feltétlen legitimálásáról mélyen hallgatnak.
A kormánypárti elit darabokra hullása és az egymás kárörvendő kinevetése egyértelművé teszi, hogy a belső kohézió és a bajtársiasság végleg megszűnt. A kudarcok utáni sértődött visszavonulás a minisztériumi falak mögé, valamint a belső hadviselés felerősödése nem a megújulás, hanem a végjáték egyértelmű előszele. Amikor egy politikai közösség tagjai már nem a külső kihívásokkal, hanem a saját társaik nyilvános kivégzésével és gúnyolásával vannak elfoglalva, az a morális és strukturális összeomlás összetéveszthetetlen jele.
Vizslató
(Forrás: Különutas)
