A szervezet 2018-ban ért a csúcsra, amikor 19 százalékos eredménnyel a kormányzóerő legfőbb kihívója lett. Ez a siker azonban törékenynek bizonyult: a választási vereség utáni belső feszültségek megindították a bomlást. A politikusok és a szavazók jelentős része ekkor pártolt át a radikálisabb irányt képviselő Mi Hazánk Mozgalomhoz, ami alapjaiban rendítette meg a párt bázisát.
A legutóbbi parlamenti választáson a Jobbik már az ellenzéki összefogás részeként, a korábbi riválisokkal szövetségben indult el. Ebből a stratégiai váltásból azonban nem tudtak megerősödve kijönni: a párt elveszítette önálló karakterét, és a 2024-es EP-választáson már az 1 százalékot sem érte el. A lejtmenet azóta is tart, és a hírek szerint a párt már az induláshoz szükséges aláírások összegyűjtésével is kudarcot vallott.
A jelenlegi közvélemény-kutatások szerint a Jobbik támogatottsága lényegében mérhetetlen, a politikai súlya pedig elenyészett. Az aláírásgyűjtési nehézségek ellenére a pártvezetés továbbra is azt hangoztatja, hogy van egy programjuk, a Normális Magyarországot, amit képviselni szeretnének a választáson.
Vizslató



