booked.net

Hírdetés

Országos díjra jelölt kocséri kertművelők elismerése

2023. december 5., kedd 18:19

„A kertészkedés szeretete egy mag, amelyet egyszer elvetetettek és amely soha nem hal meg.” (Gertrude Jekyll)

 

Örömmel számolunk be róla, hogy november 14-én ismét a konyhakerteké volt a főszerep Biatorbágyon.

„A legszebb konyhakertek” mozgalom évzáró rendezvényén Fieszl Csaba, a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat Pest vármegyei területi felelőse és Kovács Szilvia programigazgató asszony köszöntötte az országos díjra jelölt kertművelőket.

Ez alkalommal Faragó Jánosné Pannika néni, Barabás Ferencné Karola, Bodnár András, valamint Dobos Ambrus és felesége Terike kocséri kertészek részesültek elismerésben példaértékű munkájukért.

Pannika néni személyesen is részt tudott venni az ünnepségen, Karola, András, és Terike részére pedig itthon nyújtottuk át az erkölcsi megbecsülést jelentő okleveleket. A Növényi Diverzitás Központ ajándékaként régi magyar fajtákból válogatott vetőmagokkal is gazdagodtak kertészeink, reményeink szerint jövőre már ezek is gyarapítani fogják a kocséri veteményes kerteket!

Szívből gratulálunk mindannyiuknak és köszönjük, hogy örömükben osztozhattunk!

Az eseményt színesítő termény kiállításon pedig szintén számos elismerő véleménnyel gazdagodtunk, és örömünkre szolgált, hogy Kocsér jóhírét ismét öregbíthettük a Magyar Örökség Díjjal kitüntetett országos programban.

Kaszáné Irénke
Legyünk Kocsér Jó Gazdái

Programajánló

Hírdetés

Minden jog fenntarva