booked.net

Hírdetés

NOTESZ - Hogyan lehet meggazdagodni?

2023. november 28., kedd 17:11

Már a kezdetektől fogva sejteni lehetett, hogy a sztrádán közlekedő adófizetők nem járnak jól azzal, ha Mészáros Lőrinc, és persze Szijj László kormányközeli vállalkozók mintegy harmincöt évre átveszik a magyar autópályák fenntartását, karbantartását.

 

A média közölte, hogy a G7 hírportál kiderítette, hogy a tavaly szeptemberben, azaz jó egy éve átvett autópálya karbantartást már négy hónapnyi működést követően közel hétmilliárdos nyereséget tudtak elkönyvelni a NER-milliárdosok. Azt is lehet tudni, hogy ezt a pénzt már sohasem fogják visszaforgatni az autósztrádák felújításába, de majd különféle magánrepülőgépek és luxusjachtok keletkeznek belőle a NER-milliárdosok ellenőrizhetetlenül működő magántőke alapjai miatt.

Lesz ebből minden, csak az nem, aminek kellene belőle lenni, például autópálya felújítás.

Az említetteken kívül még a kormány jövő évi kampányára is futja a pénzből, mert azt már ellopták.

Az állami támogatás azért jól fialt, hiszen az ígéret szép, ha betartják, úgy jó. Az ígéretből alig lett valami, mármint az autópályák karbantartásából, viszont lett belőle négy hónap alatt közel hétmilliárdos nyereség.

Kimondhatjuk, hogy a NER autópályakezelő cége szőröstül-bőröstül benyelte a korábbi autópályakezelőt: átvette a dolgozókat, a gépeket, a feladatokat, és persze megkapják majd ezért, mármint a karbantartási munkákért az állami támogatást. Nos, ebből a tevékenységből lett, meg az állami támogatásból közel hétmilliárdos nyereség közel négy hónap alatt.

Érdekessége az autópálya fenntartási szerződésnek, hogy egyetlen külföldi sincs abban, hanem a haveroknak biztosították a zsíros profitot.

A harmincöt éves koncesszió alatt hétszázmilliárdos nyereség ütheti Szijj László és Mészáros Lőrinc rokonainak a markát. Ennyi pénzt fognak „kemény munkával” kitalicskázni nekik állami szinten az oktatásból és az egészségügyből.

Jegyezzük meg, hogy ez a mostani új cég csak egy cég a sok közül, ami az ő tulajdonukban van. Ne mondja azt senki, hogy ez az ország a szegények országa, mert aki „észen van”, azaz kormányközeli céggel rendelkezik, az az állami megrendelésekből igen csak zsíros falatokat tud kapni.

A recept szokásos, egy kamu háromszereplős versenyben, ahol egyetlen külföldi szakmai induló sincsen, oda lett adva a haveroknak az üzlet, hiszen a támogatáson keresztül biztosítják majd nekik a profitot. Így lesz a közpénzből magánvagyon, magyar módra!

Én magam, mindig is piacpárti voltam, azaz kereslet-kínálat párti. De ilyenkor nincs helye az állami hivatali bürokrácia beavatkozásának. A nevek nem változnak, mindig Mészáros Lőrincről és Szijj Lászlóról van szó. Utóbbiról tudható, hiszen a média már megírta, hogy itt Nagykőrösön, az Arany János Gimnáziumban végzett, tehát van némi nagykőrösi kötődése is.

Ki gondolta volna ezt akkor, amikor itt ült a gimnázium iskolapadjában, hogy NER-vállalkozó lesz belőle, és persze ennek okán milliárdos is.

Megint az történt, ami Magyarországon már unalomig ismert, az állami bürokrácia odaadta a haveroknak az üzletet, így lesz a közpénzből magántőke, és persze profit. A profitot a NER milliárdosok ellenőrizhetetlenül működő magántőke alapjai fel is vették, vagyis ez a pénz már soha nem lesz visszaforgatva az autópályákba.

A recept ma már ezen a történeten keresztül is világos. Ma már úgy lehet meggazdagodni, illetve tovább gazdagodni, ha az ember úgymond NER-vállalkozó, vagyis jó kapcsolatot ápol a mostani politikai vezetéssel.

Nem arról van szó, hogy a név szerint említett két építőipari vállalkozó valóban szakmailag annyira kiemelkedők lennének, hogy az állami bürokrácia felfigyelt rájuk, sokkal inkább arról van szó, hogy ők ketten igen jó kapcsolatot ápolnak a felső politikai vezetéssel, tehát folyamatos meggazdagodásuk ezáltal biztosítva van. 

ábrahám

Programajánló

Hírdetés

Minden jog fenntarva