A múlt évhez hasonlóan lesz műjégpálya, amelynek nagykőrösi lakcímkártyával 500 forint/óra, anélkül 1000 forint/óra a használati díja. Akinek nincs korcsolyája ugyanennyiért bérelhet pluszban. December 10-ig újra lesz kisvonat, december 23-ig pedig kézműves vásár várja az érdeklődőket. Természetesen az adventi gyertyagyújtások sem maradnak el, ahogy a Mikulás is le fog ereszkedni a városháza tornyából, miután az áradó szeretet jegyében a polgármester köszöntötte a gyerekeket.
Több alkalommal írtunk már róla, hogy Nagykőrös fideszes városvezetése egy ideje nem győzi hangsúlyozni a szeretetet, Czira Szabolcs minden lehetséges alkalommal, Teréz anyát megszégyenítő ájtatossággal szajkózza. A kívülálló hallgatónak úgy tűnhet, mintha valaminek a kompenzálásaként emlegetné állandóan a szeretetet. Aki figyelemmel kíséri Nagykőrös közéletét, az könnyen rájöhet, hogy az előbbi vélelmezés nem áll távol a valóságtól. Hiszen ami például a képviselő-testületi üléseken tapasztalható, az minden, csak nem a szeretet áradása a városvezetés részéről. A többségben lévő fideszes képviselők évek óta folyamatosan ócsárolják, alázzák az ellenzéki képviselőket. Ebben a Czira Szabolcs – Körtvélyesi Attila páros jár az élen, akik minden ülésen személyeskedve, degradáló jelzőkkel dobálózva szapulják a kisebbségben lévőket. Sőt, az utóbbi két alkalommal már nem érték be a verbális támadással, Zágráb Nándort 30-30 ezer forintra büntették, így próbálva belefolytani a szót. Az Önkormányzati Hírek és más, a polgármesteri kabinethez köthető Facebook-oldalakon szintén folyamatosan gyalázzák a kisebbségben lévő ellenzéket, gyakran odáig süllyedve, hogy a magánéletükben vájkálnak. Mindez Czira Szabolcs és Körtvélyesi Attila vezetésével – hiszen a propagandisták a polgármesteri kabinet tagjai – és a fideszes képviselők asszisztálásával zajlik.
Ezek után nem kell csodálkozni, hogy sokan megmosolyogják azt, amikor Czira Szabolcs a szeretetről áradozik, mert jól látható, hogy a tettei és a száját elhagyó mondatok nincsenek szinkronban. Mert azzal, hogy egyik héten az ellenzéket döngölik bele a földbe az ÖH hasábjain, majd a következő héten egy egész oldalon hirdetik áradó szeretet közepette a Szeretet tere programjait, egyáltalán nem hiteles. Sőt, annyira fals az egész, hogy – a klasszikussá vált idézettel élve – még a Holdról is látszik!
könyvelő