Ahogy arról a Heti Hírek 2021 őszén beszámolt, „Pálfájai Oktatóközpont turisztikai szálláshely kialakítása” címmel Nagykőrös önkormányzata pályázatot adott be a „Helyi értékekre épülő turisztikai szolgáltatások fejlesztése: szálláshely szolgáltatások kialakítása, fejlesztése” című felhívásra.
Az önkormányzat 2021. szeptember 30-i képviselő-testületi ülésén tárgyalt előterjesztés emlékeztet rá, hogy a volt pálfájai napközis tábor helyén működő oktatóközpont üzemeltetését 2010. január 1-jétől a város cége, a KÖVA-KOM Nonprofit Zrt. látja el. Legutóbb 2018-ban pályázott hasonló céllal az önkormányzat, de akkor a kedvezőtlen feltételek miatt pályázatát visszavonta. Vozárné Ragó Ildikó vezérigazgató két évvel ezelőtt az javasolta, a feltételek változása miatt az önkormányzat újra nyújtsa be a szükséges dokumentumokat.
A tervezett fejlesztés során három darab különálló, saját vizesblokkal ellátott, 4-4 fő befogadására alkalmas szálláshely épülne. A könnyűszerkezetes épületek a kor követelményeinek megfelelőek, külső megjelenésében illeszkednek a meglévő épülethez. Mivel nyáron használnák, így fűtés nem lenne bennük. Két évvel ezelőtt a tervezett költséget nettó 35.681.418,– forintban határozták meg, amelyhez 20.000.000,– forintot igényelt a város, a többit önerőből biztosítja.
Most kiderült, hogy nem csak isten malmai őrölnek lassan, hanem a pálfájai pályázat sorsa is nehezen akar elrendeződni. A két év után, most benyújtott előterjesztés szerint a lefolytatott beszerzési eljárások alapján a legkedvezőbb ajánlat alapján az építésre, nettó 45.770.111,– forint (kivitelezés költsége 44.960.111,– forint + műszaki ellenőrzés 810.000,– forint). A megítélt támogatás nettó 18.999.998,– forint, a szükséges önerő pedig nettó 26.770.113,– forint. Hogy a tervezett szálláshely megépüljön, Czira Szabolcs az önerőt „előre nem látható kisléptékű változások kezelésére” hivatkozva 8 millióval kiegészítve, 28.000.000,– forintban javasolta meghatározni. A pénzt – miután az indítványt a képviselők elfogadták – az általános tartalékból csoportosítják át.
könyvelő



