Annakidején még a zsidókat az angolok telepítették vissza a II. világháború után az őshazájukba, mely nem igazán váltotta ki az ottani arab népek szimpátiáját.

A szándék pedig jó volt, hiszen az angolok éppen a német zsidóüldözések után a történelmi őshazába kívánták visszatelepíteni a zsidókat. Mint, ahogyan ezt már történelmi távlatból is láthatjuk, félig-meddig sikerült, mert a zsidó állam mindig is kibékíthetetlen ellentétben állt az ottani arab országokkal.

Most is ennek lehetünk tanúi, amely fegyveres konfliktus éppen jól jön Oroszországnak, mert eltereli a világsajtó figyelmét arról a tényről, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát.

Az arab–izraeli konfliktusnak vallási háttere van, hiszen az arabok iszlám vallásúak, a zsidók pedig ragaszkodnak a saját vallásukhoz.

Annakidején egy arab ismerősöm – hangsúlyozom formális logikával – azt találta nekem mondani, hogy Krisztus arab volt, mert a zsidók feszítették meg. Ezzel ő az arab–izraeli konfliktusra kívánt volna utalni, de hát a hasonlat teljesen történelmietlen.

Az arabok az iszlám vallást gyakorolják, ahol Allah az isten, és Mohamed az ő prófétája. A zsidók pedig az ősi zsidó vallást gyakorolják. Ez a tény azon a földrészen kibékíthetetlen vallási ellentétet eredményez, melynek manapság is tanúi lehetünk, hiszen elég gyakran fegyveres konfliktusok robbannak ki az arab és a zsidó nép között.

A mai helyzet úgy áll, hogy a zsidó állam áll szemben az arab terroristákkal, akik nem államot képviselnek, hanem sajnos a könyörtelen terrorizmust.

Legutóbb például az történt, hogy arab terroristák egy zsidó koncerten az ottani hallgatóságot számolatlanul legyilkolták, ezzel is kiváltva a szabad, demokratikus világ elítélését. Nem lehet ma már terrorista eszközökkel és módszerekkel szimpátiát szerezni a demokratikus szabad világban.

A gyűlölet mindig gyűlöletet szül, és persze könyörtelen megtorlást, mint ahogy ez esetünkben is így fog történni.

Az arab–izraeli konfliktus sajnos ma már nem politikai konfliktus, hanem fegyveres összecsapásokban zajlik. Azt nem vitatja senki sem a szabad világban, hogy Izraelnek joga van megvédeni önmagát és népét, akár fegyveres úton is.

Sajnos, ahogy a mai helyzet kinéz, nem lesz béke a Közel-Keleten egy jó ideig megint. Világosan kell látni azt, hogy az arabok a terrorizmus eszközével próbálnak maguknak igazságot teremteni, Izrael viszont az államiságát védi, és persze saját népét is.

Az ellentét az arabok és Izrael között már régóta fennáll, mégpedig úgy, hogy Izrael a népét és az államát védi, míg az arabok előszeretettel nyúlnak – vérmérsékletük okán – a terrorizmus eszközéhez.

Nem kérdés az, hogy melyik álláspont elfogadott a szabad világban, hiszen ilyen szempontból is előnyt élvez Izrael államisága.

Az arab–izraeli konfliktus nem mai keletű, hiszen a II. világháború után a németek üldöztetése elől, amikor a németek gázkamrákba és koncentrációs táborokba küldték a zsidókat, létrejött az izraeli állam. Ezt az államiságot a környező arab országok mind a mai napig kritizálják, és ez vezet a fegyveres konfliktushoz a két nép között.

Sajnos az arab–izraeli konfliktus teljesen nyitott, és ennek végkimenetele nem látható. Mindenesetre azt leszögezhetjük, hogy Izrael állam egy katonailag jól szervezett ország, mely képes a környező arab országok fegyveres támadását is elhárítani.

Ez annakidején az úgynevezett hatnapos háborúban be is bizonyosodott, hogy Izrael képes fegyveresen is megvédeni államiságát és népét.

ábrahám