booked.net

Hírdetés

JEGYZET - Politikai instabilitás

2023. július 10., hétfő 04:53

Ma, ha a világban körbenézünk, és szemünket Keletre vetjük, akkor azt tapasztalhatjuk, hogy az ottani politikai stabilitás megkérdőjeleződni látszik.

 

Igen, Putyin orosz elnök által felépített politikai vár egyre több repedést mutat, és ezt már az ottaniak is észreveszik.

Nemrég katonai támadás indult Moszkva ellen egy Prigozsin nevű katona vezetésével. Elgondolkodtató volt az a hírek hallatán, hogy fegyveres alakulata több mint száz kilométeren keresztül Moszkva felé, semmiféle fegyveres ellenállásba nem ütközött, s több várost is elfoglalt útja során.

Mi itt, Közép-Kelet-Európában azt hittük, hogy Putyin rendszerénél ma a világon nincs stabilabb, de a történtek cáfolják ezt a hiedelmet.

A lázadó Prigozsin, aki katonai erővel kívánta megváltoztatni az orosz belpolitikai helyzetet, jó példa arra, hogy nem olyan stabil az a politikai berendezkedés Oroszországban, mint ahogyan azt a világ hitte, beleértve a magyar kormányt is, élén Orbán Viktorral.

Végülis Putyin rendszere nem dőlt meg, de látványosan meggyengült. Hiába próbálja ezt cáfolni maga Putyin, orosz elnök.

Még maga sem tudja, hogy a történtekért célszerű-e neki büntetnie a lázadót, Prigozsint, vagy csak úgy tenni, mintha semmi sem történt volna. Ez már önmagában Putyin gyengeségét mutatja politikailag.

Putyin látszólag futni hagyta Prigozsint, viszont hadseregtábornokán, Szurovikin bosszút állt, és őrizetbe vétette.

Az egy nap alatt elbukott felkelés évtizedek óta a legsúlyosabb orosz biztonsági válságot idézte elő, és Szurovikin sorsa élesen rávilágít arra, hogy Oroszország ukrajnai háborújának kudarcai milyen mély ellentéteket okoztak a katonai vezetésen belül.

Eredetileg az orosz katonai tábornokok azt ígérték Putyinnak, hogy pillanatok alatt végeznek Ukrajnával, villámháborút megvalósítva, de hát ez, mint tudjuk, nem jött be.

Igen, az orosz hadsereg már nem olyan, mint azt a II. világháború után gondoltuk róla, és ez komoly feszültséget idézett elő az orosz katonai vezetésben.

Putyin lépett, hogy hatalmát megtarthassa, ezért több katonai vezetőt letartóztattatott.

Külföldi megfigyelők szerint Putyin hatalma sem a régi már, és így kénytelenek taktikázni különböző katonai csoportok között.

Mi itt, Közép-Kelet-Európában azt látjuk, hogy Putyin hatalma nem olyan megkérdőjelezhetetlen, mint ahogyan azt többen gondolták.

Ez a tény, mármint az, hogy Oroszország, mint katonai nagyhatalom, és egyben atomhatalom is, politikai válságba került, sajnos kihat az egész világra, mert nem mindegy az, hogy egy politikai nagyhatalom stabil-e, vagy instabil-e.

Azt láthatjuk, hogy az orosz birodalom sem olyan erős, hiszen belső feszültségek gyengítik. Ez az instabilitás kiszámíthatalanná teszi Putyint, mert jövőre választások lesznek Oroszországban is, és ő szeretne hatalomban maradni.

Úgy tűnik, hogy a keletre nyitás politikája nem vált be, mert a magyar kormány egy olyan nagyhatalom felé nyitott, amely maga is instabil.

Magyarországot e nyitás miatt Oroszország trójai falovának nevezik Európában. A magyar miniszterelnök, Orbán Viktor Putyint nem tartja háborúsbűnösnek, annak ellenére, hogy többszáz ukrán gyermeket orosz átnevelő táborokba vittek, mint annakidején a törökök tették ugyanezt a janicsár táborokban.

Más szóval, idegen ajkú fiatalembereket, mondjuk ki, gyerekeket, átnevelő táborokba vittek, hogy az orosz hatalmat szolgálják.

Ez emberiség elleni bűntettnek számít, ami miatt Európa Putyint már háborúsbűnösnek bélyegezte, nem beszélve Ukrajna megtámadásáról.

Ez a szituáció és ez az orosz gyakorlat instabilitást teremt a térségben, mely igen veszélyes, hiszen bármikor fegyveres konfliktushoz vezethet Ukrajnán kívül is.

Ennek ellenére mi a keleti nyitás égisze alatt, helyesebben a kormányunk, változatlanul oroszpárti, és az orosz propagandát szajkózza.

ábrahám

Programajánló

Hírdetés

Minden jog fenntarva