Először is, egy polgármesternek erkölcsi kötelessége a települési értékek védelme. A Kinizsi SE egy nagymúltú helyi sportszervezet, amely Czira párttársainak – Sohajda Márk és Körtvélyesi Attila – hathatós közreműködésével eltűnt Nagykőrösről! Czira mégsem kérdezi meg tőlük, hogy miként fordulhatott ez elő, nem kéri számon őket, és nem tájékoztatja erről a lakosságot…
Másodszor temérdek közpénz fordult meg az egyesületnél, ezek közül is jelentős önkormányzati támogatás – mellyel kapcsolatban ne feledjük, hogy az nem a polgármester pénze, hanem a városé, vagyis a miénk, itt élőké! A pályázatok zömét egyébként úgy kell lebonyolítani, hogy „fenntartási kötelezettség” keletkezik, ami azt jelenti, hogy a kapott támogatás felhasználása és elszámolása után is hosszú hónapokig, illetve évekig működtetni kell a projektet és a támogatásból vásárolt eszközök nem elidegeníthetők! Vagyis pláne meg kellene kérdeznie Czirának, hogy mi történt a Kinizsivel!
Harmadszor nyilvánosságra került, hogy nyomoznak a Kinizsi ügyében!
De mindezek láthatóan nem hatják meg Czira Szabolcsot, hallgat a Kinizsiről. Vajon miért? Mert esetleg ő is érinett valamilyen módon az ügyben? Vagy csak „ciki” lenne kimondani, hogy a fideszes alpolgármester és a bizottsági elnök még egy civil szervezet vezetésére is alkalmatlan, és így töltenek be a város életét meghatározó felelős pozíciókat?
Nem tudjuk. Reméljük, hogy előbb-utóbb valami megtöri a csendet…
K.Zs.B.T.