Aztán jön a fordulat, ami még a legedzettebb nézőket is meglepte: Szijjártó Péter a Telex stúdiójában, mint aki épp most csöppent bele a demokrácia alapjaiba, rezzenéstelen arccal közli a nagy igazságot. Nincs itt már Zelenszkij, nincsenek külföldi bábok, egyszerűen csak azt mondja: a választások győztese alakít kormányt. Az egész olyan volt, mintha a korábbi hetek plakátjai és szalagcímei csak egy rossz álom lettek volna, amit a miniszter úr egy kézlegyintéssel törölt ki a közös emlékezetből.
Hatalmas az a szellemi akrobatika, amivel a kormánypárt egyik pillanatról a másikra „háborús-párti-ukrán-ügynökből” egyszerű választási ellenféllé minősíti át a politikai kihívóit. Kicsit olyan ez, mint amikor valaki hónapokon át kiabálja, hogy a szomszéd házában szellem lakik, aztán amikor mégis átmegy kávézni, úgy tesz, mintha sosem hallott volna semmilyen kísértetről. A cinizmus netovábbja, hogy közben meg sem próbálják magyarázni a korábbi ijesztegetést, egyszerűen csak továbblépnek, mintha a választók nem emlékeznének a tegnapi nagy riadalomra.
Végeredményben tehát maradtunk mi, a szavazók, akik megtanulhattuk a leckét: a politika világában az igazság mindig épp annyit ér, mint amennyi a napi közvélemény-kutatásokból épp kijön. Zelenszkijről kiderült, hogy mégsem akar nálunk kormányozni, a Fidesz pedig elegánsan visszatért a „győztes mindent visz” elvhez, amit még tegnap is tagadtak. Tanulságos menet volt, csak kár, hogy a sok riogatástól, ami közben elhangzott, már senki sem tudja, sírjon-e vagy nevessen ezen az egész magyaros választási színtársulaton.
Vizslató
(Forrás: Telex)
