A gyár Nagykőrös számára sokkal többet jelentett egy egyszerű munkahelynél: ez volt a város szociális és kulturális ütőere, amely generációk megélhetését biztosította. A „paradicsomszezon” idején a város szinte együtt lélegzett az üzemmel, hiszen a családok többsége valamilyen módon kötődött a feldolgozási folyamatokhoz. A gyár biztos hátteret nyújtott, bölcsődéket és sportéletet támogatott, miközben a helyi identitás részévé tette a konzervipari szakértelmet, amire minden lakos büszkén tekintett.

A technológiai fegyelem és a minőség iránti elkötelezettség már akkor is alapvetésnek számított, hiszen a kiváló minőségű alapanyag nagyobb részéből exportképes sűrítmény, kisebb hányadából pedig darabos konzerv készült. Az archív fotókon látható fehér köpenyes és fejkendős dolgozók precíz munkája garantálta, hogy a nagykőrösi név a boltok polcain egyet jelentsen a megbízhatósággal. Ez a szakmai alázat tette lehetővé, hogy a gyár ne csak a hazai piacot lássa el, hanem nemzetközi szinten is elismertté tegye a magyar élelmiszeripart.

Visszatekintve az 1979-es csúcsévre, a 6000 vagonnyi paradicsom története a közös siker szimbólumaként él a helyi emlékezetben. A gyár köré épült ökoszisztéma tette Nagykőröst virágzó várossá, ahol a mezőgazdaság és az ipar kéz a kézben járt. Bár az idők változtak, az illatos paradicsomszállítmányok és a gyárkapun belüli megfeszített, de eredményes munka emléke ma is emlékezteti a várost arra a korszakra, amikor Nagykőrös volt az ország egyik legfontosabb éléskamrája.

Vizslató