A tűz oka akkor még rejtély volt, de a korabeli beszámolók szerint sokan nem hittek a véletlenben. Egyre erősebben merült fel a szándékos gyújtogatás gyanúja, miközben a kocséri csendőrség megkezdte a nyomozást. A magányosan álló épület kiszolgáltatott volt: a lángok akadálytalanul pusztítottak, és gyorsan elnyelték mindazt, amit évtizedek alatt felépítettek.
A veszteség azonban több volt egy leégett épületnél. A Kutykaparó csárda a múlt egy darabja volt, amelyet Petőfi emléke emelt különlegessé. Nem sokkal korábban még ünnepélyesen helyeztek el márvány emléktáblát a falán a költő születésének századik évfordulóján – most pedig ez a fal kormosan, némán meredt az ég felé, mintha maga is gyászolná a múlt eltűnését.
A tragédia emberi sorsokat is összetört. A bérlő, Szabari Péter Pál szinte mindenét elveszítette a tűzben. Mégis, a közösség nem hagyta, hogy a történet itt véget érjen: Márton Imre főjegyző rendkívüli közgyűlést hívott össze, ahol egyhangú döntés született az újjáépítésről. A hamvak között így nemcsak a veszteség, hanem a remény is ott izzott – hogy ami elpusztult, egyszer újra életre kelhet.
Vizslató
