Az év végén összesen 702 iparos dolgozott Nagykőrösön. Órások, asztalosok, kovácsok, szabók, kéményseprők, mészárosok, csizmadiák és cipészek – mesterségek, amelyek ma már sokszor csak feliratként élnek egy-egy régi kapu fölött. Száz férfi- és női szabó dolgozott a városban, ötven kőműves építette a házakat, ötvennél is több kovács formálta a vasat. Ezek a számok nemcsak foglalkozásokat jelentenek, hanem arcokat, műhelyeket, fűrészporos udvarokat és hosszú munkanapokat.
A változás azonban már akkor megérkezett. A bérkocsisokat lassan kiszorította a technika, a város utcáin megjelentek az első bérautók. A régi mesterségek közül több hanyatlani kezdett, köztük a pálinkafőzés is, amely egykor meghatározó része volt a helyi iparnak. A város vezetése ugyan próbálta újraéleszteni ezt az ágazatot, de a világ gyorsabban változott, mint ahogy a hagyományok alkalmazkodni tudtak volna.
Mégis, ha ma visszanézünk ezekre a számokra, nem csupán statisztikát látunk. Egy olyan Nagykőröst, ahol szinte minden utcában dolgozott valaki a saját kezével, ahol a mesterség nemcsak munka volt, hanem identitás. A 702 iparos mögött egy egész város állt: kalapácsütések, műhelyajtók nyikorgása, frissen sült kenyér illata. Egy korszak, amely lassan eltűnt, de a nyomai még mindig ott vannak a régi házak falában és a város emlékezetében.
Vizslató
