Rendkívüli képviselő-testületi ülés keretében mutatták be a nagykőrösi Gólya utcai, ötcsoportszobás új óvoda végleges terveit. Az eseményen az Építési és Közlekedési Minisztérium magasépítésért felelős helyettes államtitkára ismertette a beruházás részleteit és bemutatta a projekt aktuális állását.
Az elmúlt időszakban jelentősen felgyorsultak az előkészületek, így az új intézmény megvalósítása egyre közelebb kerül a kivitelezési szakaszhoz. Az új óvoda nemcsak a város növekvő igényeit szolgálja majd, hanem a környéken élő családok mindennapjait is megkönnyíti. A tervek szerint az intézmény mellett egy modern, nyitott játszótér is épül, amelyet nemcsak az óvodások, hanem a Temetőhegy városrészben élő gyermekek is használhatnak.
A minisztériumi tájékoztatás szerint a fejlesztés zöldmezős beruházásként, a legkorszerűbb építési és energetikai megoldásokkal valósul meg. Az új óvoda 1356 négyzetméteren épül fel, öt csoportszobával, összesen 150 férőhellyel. Az épületben helyet kapnak fejlesztőszobák, tornaszoba, öltözők, konyha és kiszolgálóhelyiségek, valamint irodák és orvosi szoba is. A külső területen tágas zöldfelületek és korszerű játszóterek várják majd a gyerekeket.
A projekt jelenleg a közbeszerzési eljárás előkészítési szakaszában tart. A kivitelezés a munkaterület átadásától számított másfél éven belül valósulhat meg. A tervek alapján az óvoda fokozott hőszigetelésű, biztonsági fóliával ellátott nyílászárókat kap, a belső terekben korszerű, elszívásos szellőzőrendszer biztosítja majd a friss levegőt. A hűtésről és fűtésről hőszivattyús rendszer gondoskodik, padlófűtéssel kiegészítve, az épület tetején pedig napelemek segítik az energiatakarékos működést. Természetesen az egész intézmény teljes körűen akadálymentes lesz.
A terveket bemutató szakemberek hangsúlyozták: a fejlesztés célja, hogy a városrészben élő kisgyermekes családok korszerű, biztonságos és barátságos környezetben tudhassák gyermekeiket nap mint nap, olyan intézményben, amely hosszú távon is megfelel a fenntarthatóság követelményeinek.
Szabóné Pálhegyi Krisztina








