booked.net

Hírdetés

Olvasói levél: Intenzív kórház közelről

2020. december 22., kedd 00:05

mióta beindult hazánkban a Covid-19 vírus „garázdálkodása” és főleg mióta megalakult Cili néni vezetésével(!) az Operatív törzs, semmi értelmes dologgal nem indokolható titkolózás van az egyes településeken szereplő betegek számát, lakhelyét illetően, nehogy a polgármesteri hivatalok konkrét segítséget tudjanak nyújtani nekik. Mert más értelmes indokot nem nagyon lehet erre találni. Ezt a nagy titkolózást próbálta enyhíteni Lukács Csaba újságíró, aki már több mint fél év óta többször is kérte, hogy Végh László fotós társával végignézhessék egy műszak munkáját, egy a koronavírusos betegeket kezelő kórházban.

Legutóbb november közepén írtak Kásler Miklós EMMI miniszternek, az egészségügyért felelős államtitkárnőnek és több, csak covidos betegeket kezelő kórház vezetésének, a fenti céllal. Sajnos mindenütt elutasították, sőt a minisztériumban még válaszra se méltatták kérésüket. Hiába ígérték meg, hogy maximálisan betartják a biztonsági szabályokat, a személyiségi jogokat és a személyzetet a lehető legkevésbé fogják zavarni. Pedig mind a jelenlegi és a leendő betegek megnyugtatására, mind a közvélemény hiteles tájékoztatására szükségesnek tartották volna beszámolni tapasztalataikról.
Hosszas várakozás után gondoltak egy merészet és a Budapesti kórházak helyett egy 700 kilométerrel távolabbi helyen, az újságíró szülővárosában, Székelyudvarhelyen lévő kórháztól kértek a fenti céllal engedélyt. Néhány nap múlva meg is jött a kedvező válasz, öt nap múlva fogadni tudják őket. Sőt még örült is a kórház igazgatója, hogy éppen az ő intézetüket választották, és így „kitüntetett szerepben képviselheti kórházunk a Székelyföldet”- írta.

A kijelölt napon az intézet orvosigazgatója fogadta a két látogatót, aki tájékoztatta őket. Elmondta, amióta a járvány kitört a kórház gyógyszerköltsége 30 %-kal, a védőfelszerelések költsége pedig sokszorosára nőtt. Rövidesen a kórházat Covid-háttérkórházzá jelölték ki, jelenleg is 103 covid beteget ápolnak, a kijelölés óta pedig már több mint ezer beteget ápoltak. Elmondta azt is, az intenzív osztályra került betegek több mint felét elveszítették, ami bizony nagyon súlyos adat! A betegekről levett mintáról közel ötórai munka után állapítható meg az eredmény. Ezalatt négyszer centrifugálják, vegyszerrel mossák, tisztítják és így kerül be a PCR gépbe, ahol végül is kijön az eredmény, pozitív vagy negatív az illető tesztje.
Bejutottak az intenzív osztályra is. Ide kellett legjobban beöltözni, FEP3-as maszk, arcvédő plexi, sapka, kezeslábas, lábzsák és dupla kesztyűt kellett felvenniük. Ilyen beöltözés mellett ezután már semmit nem lehet csinálni, még vécére se mehetnek, ehhez a megszabott sorrendben szakszerűen kell levetkőzni, közben minden egyes művelet után fertőtleníteni a kezet, majd visszaöltözni. Elmondták, október 6-a óta nincs náluk az intenzíven szabad ágy, ha valaki kijöhet, vagy holtan kiviszik, azonnal fertőtlenítik a helyét, és hoznak be helyette a várakozók közül, másik intenzívre szoruló beteget. A csere mindössze fél órát vesz igénybe. Sem több ágy, sem plusz személyzet nincs, amivel az intenzív osztályt növelni lehetne. Romániában is nagy hiány van a szakképzett kezelő személyzetből, szakorvosokból. Egy nővér legfeljebb két, esetleg három beteget tud ellátni, mert nemcsak a monitorokon megjelenő adatok nézegetéséből áll a munkájuk. Óránként kapják a betegek a gyógyszert, naponta háromszor kell etetni, kétszer áttörölni a testüket, pelenkát cserélni, stb. Fizikailag sem könnyű tehát a szakápolók munkája. Az újságírónak hamar bepárásodott az arcvédő plexije, sőt a védőruhák alatt két perc után már úszott az izzadságban, pedig neki fizikai munkát nem kellett végeznie.

Orbán Viktor november 10-én a saját kútfejéből, vagy valamelyik katona barátja javaslatára (?) mondta, „békeidőben egy nővér, egy orvos két beteget tud (az intenzíven) ellátni. Ezt a számot lehet növelni a négyet nyolcra, a nyolcat tizenhatra és így tovább…” Meg, hogy csak a monitorokat kell nézegetniük. Ezek azonban nem igazak. Székelyudvarhelyen beigazolódott, mennyi munkája van a szakápolónak. Nem növelhető az egy ápoló által felügyelt és gondozott betegszám még nyolcra sem, nemhogy tizenhatra.

Megdöbbentő tapasztalata volt az újságírónak, amikor végignézte egy nem gépen lévő beteg étkeztetését. A beteg „csak” oxigénmaszkot viselt, amit az evéshez le kellett vegyenek róla. A harmadik kanál után visszakérte az oxigént, szószerint azt mondta „az oxigén finomabb az ételnél!” Amikor még rajta volt az oxigén adagoló maszk a véroxigén szintje 99-es értéket mutatott, amikor levették, kevesebb mint egy perc után már 59-re zuhant vissza, holott 95 alatt már rá kell kötni a betegeket az oxigénre.

A két látogató összesen kilenc órát töltött beöltözve, amit ezalatt négyszer kellett váltaniuk. Ugyanez vonatkozik az intenzíven dolgozókra is. Ők meglepően jól tűrik mindezt, és bár látszik rajtuk a fáradtság, a betegekkel emberségesen, nagy odafigyeléssel bánnak, a fásultság nem látszik rajtuk. Pedig a védőruhában igen nehéz a mozgás, a test nem szellőzik, azonnal beleizzadnak. Nincs meg a bőrön át való oxigénfelvétel lehetősége sem. Bármennyire is leszigetelve, beöltözve vannak, mégis könnyen elkaphatják a Covidot. Eddig a szakdolgozók több mint tíz százaléka esett ki a munkából emiatt, amit a benn maradottak csak nehezen tudnak helyettesíteni.

Beszéltek a Romániában, az egészségügyben jelenleg kapható bérekről is. A nettó bérek forintra átszámolva: A kezdő ápoló bére 190 ezer forint, az intenzíves szakápoló 450 ezer forintnyit vihet haza, az orvosok bére 700 ezer körül van. Vagyis jóval magasabb, mint Magyarországon. Nem is csoda, ha a december 7-i magyar statisztikai adatokat nézzük. Eszerint ezévben 140,2 milliárd forintot költött az államunk sportra, az egészségügyre pedig alig a harmadát, 50,7 milliárd forintot. A duma persze megvan, naponta többször elhangzik tévében, rádióban, hordjunk maszkot, tartsuk a távolságot, vigyázzunk egymásra. De Orbán megmondta már rég, „ne azt nézzék, mit mondok, hanem azt, hogy mit teszek.” Hát igaza van! Ezt teszi, még a járvány tombolása idején is!

Baky Miklós

Programajánló

Hírdetés

Minden jog fenntarva