
Csupa izgalom vagyok, és azon csodálkozom, hogy sok embert nem érdekel ez a dolog. Pedig ennél „demokratikusabb”, mindenki véleményére kíváncsi konzultáció nem is létezik. Akik pedig ezt tagadják, azok a baloldal emberei. Hm, hm! Megáll az ész!
Az illiberális kormányunk által milliárdokért megteremtett vélemény kérésnek, formának utolsó, tizenharmadik kérdése a tökéletes tökély: „Ön egyetért azzal, hogy a magyar kormány a Brüsszellel való nyílt konfliktus árán is tartson ki a bevándorlást tiltó szabályok mellett?”
Ezek után már csak egy dologban bízhatunk, háborúzni nem fogunk Brüsszellel szemben.
Jó lenne azt is eldönteni kormányzati szinten, hogy az unióban akarunk-e maradni, vagy „Huxit”-e a következő lépés a Brexit példáján. Kétkulacsos kormányzati politika számomra a bizonytalanság, a tanácstalanság iskolapéldája, ami már önmagában is disszonáns. Azt pedig gusztustalan dolognak tartom, hogy a „A Te Országod. A Te Hangod” szlogenű plakáthoz gyermekek képeit is felhasználták.
Azt még értem, hogy a kormányzatnak rosszul esett, hogy a fővárosiak Karácsony Gergelyt választották főpolgármesterükké, Tarlós Istvánnal szemben. Azóta össztüzet zúdítottak Karácsonyra és mindenért felelőssé teszik, a pesti úti idősotthon fertőzött betegeitől kezdve a Lánchíd késlekedő felújításán át, egészen addig, hogy az özönvízszerű esőzésért is a főpolgármestert hibáztatják a lakájmédia bértollnokai.
A karaktergyilkosok össztüze mellé nehéz bármit is hozzáfűznünk, ezt meghagyom az olvasóknak.
Az alábbi tényt szeretném megosztani, ami személyes élményem. Az elmúlt hat-nyolc évben többször, évente két-három alkalommal mentem a budai várba, a Magyar Nemzeti Galériába. Mindig a Sikló utcából nyíló lépcsősoron megyek fel és azon is térek vissza. Igen nehéz szavakba önteni azokat az áldatlan állapotokat, amelyeket ott láttam. A rengeteg szemét, a szétcsúszott térkövek és a hiányzó járdarészek balkáni egyvelege fokozott figyelemre intett, csak le ne essek a mélybe!
Tavaszi utam alkalmával gyökeres változásokat tapasztaltam, amit hétfői utam alkalmával ismételten konstatáltam. Rendbe hozták a lépcsősort, összeszedték a szemetet, a vízelvezetőt kitisztították, így már a közérzetem is más lett. Nem tudom kié az érdem, a főpolgármesteré, vagy a kerület polgármesteréé, V. Naszály Mártáé. A lényeg, hogy rend lett. Az már mellékes, hogy mindkettő ellenzéki városvezető. Erről a tényről persze nem jelennek meg öles címmel tudósítások, mert ez nem illik bele a kialakított képbe. Nagyon szégyellem, hogy harminc évvel a „gengszterváltás” kísérlete után, még mindig egy helyben topogunk!
Ne tessék visszafelé mutogatni, mert Koppány mégsem lehet felelős ezer év mulasztásaiért, bajaiért. Ha valaki mégis így gondolja, akkor hamarosan keresse fel orvosát, mert sürgősen gyógyszeres kezelésre szorul. Azért a zombik is emberek!
Végezetül még egy kormányzati hír. Orbán Viktor miniszterelnök a győri Audi gyárban tett látogatást abból az alkalomból, hogy újra indítják a 3. műszakot. „Erőteljes kormányzati támogatásra van szükség a gazdaság újra indításához” – jelentette ki a kormányfő. A luxusautókat gyártó céget, magyar munkavállalók adójából támogatjuk. Ugye ez csak vicc?
Próbálnák ezt meg otthon, Ingolstadtban. Azt hiszem Merkel mutti szeme kikerekedne még a gondolat felvetésétől is, ráadásul ezt még törvény is tiltja, mert német hazai vállalkozások ily módon nem részesíthetők előnyben.
Az illiberális abszurdisztániában pedig minden lehetséges, kizsákmányolásunk ipari szintre emelkedett. Kell-e tapsolni hozzá?! Folytatják?
Révay György


